Miután előző olvasmányom nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgy vetettem bele magam ebbe a regénybe, mintha az életem múlna rajta. Ki voltam éhezve egy valóban izgalmas történetre, életszerűbb karakterekre és a lassan izzó szenvedélyre a főszereplők között és hála égnek, Stark mindet tudta hozni. Kevés spoilert tartalmazó könyvajánló következik. Már a felvázolt világ is nagyon megragadott: istenek, akik elveszik az emberek hatalmát, és csak később, egy kis részét adják vissza, de csak azoknak, akik felajánlását korábban nem tagadták meg. Adta magát a feszültség az alattvalók között és az uralkodó család ellen. A főszereplőnk, Prisca szemszögéből követhetjük végig az események nagy részét, aki azon kevés Romlott egyike, akik felajánlását valamiért elutasították az istenek, ezért jogtalanul hozzáfér a mágiájához, ami miatt el kell menekülnie szülőfalujából. Útközben belefut néhány kétes zsoldosba, akik nemhogy nem ítélik el a származását, de üdvözlik az erejét és alkut ajánlanak ...
Fantasyről és fantasztikus könyvekről