Miután előző olvasmányom nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgy vetettem bele magam ebbe a regénybe, mintha az életem múlna rajta. Ki voltam éhezve egy valóban izgalmas történetre, életszerűbb karakterekre és a lassan izzó szenvedélyre a főszereplők között és hála égnek, Stark mindet tudta hozni. Kevés spoilert tartalmazó könyvajánló következik.
Már a felvázolt világ is nagyon megragadott: istenek, akik elveszik az emberek hatalmát, és csak később, egy kis részét adják vissza, de csak azoknak, akik felajánlását korábban nem tagadták meg. Adta magát a feszültség az alattvalók között és az uralkodó család ellen. A főszereplőnk, Prisca szemszögéből követhetjük végig az események nagy részét, aki azon kevés Romlott egyike, akik felajánlását valamiért elutasították az istenek, ezért jogtalanul hozzáfér a mágiájához, ami miatt el kell menekülnie szülőfalujából. Útközben belefut néhány kétes zsoldosba, akik nemhogy nem ítélik el a származását, de üdvözlik az erejét és alkut ajánlanak neki: életbe tartják és segítenek neki eljutni a fővárosba, ha a lány biztosítja nekik az észrevétlen bejutást a várfalakon belülre. Prisca számára ez jelenti az egyetlen lehetőséget arra, hogy biztonságosabb földrészre juthasson, ahol nem végzik ki őt az ereje miatt, ezért belemegy az alkuba. Útközben azonban megleli a bátyját, akinek szintén menekülnie kellett és ketten együtt úgy döntenek, hogy a fővárosban elsődleges céljuk nem a menekülés, hanem a kastély rabjainak (főleg Romlottaknak) a kiszabadítása lesz és utána valahogy majd elmenekülnek ők is.
A történet az első mondattól kezdve magával ragadott, faltam a könyvet. Prisca leleményes, talpraesett karakter, aki bár a mágiáját nem tudja rendesen használni és nem is feltétlenül bízik az erejében, bármire hajlandó, hogy kiszabadítson mindenkit, s kiderítse, valójában miért kezelik őket romlottként és mi áll a főváros lakóinak kivételezett pozíciója és magasabb mágikus ereje mögött. Nem akarja elfogadni azt az igazságtalan helyzetet, amibe akaratukon kívül kerülnek a Romlottak, hiszen egyikük sem tehet róla, hogy az istenek valamiért nem fogadták el születésükkor a felajánlásukat és meghagyták a varázserejüket (néha olyan képességet, aminek a használatát észre sem vették vagy tudatosan nem is használták az erejüket), ami nemcsak a saját, de a szeretteik életébe is kerül, ha kiderül. Prisca nem egy védtelen, megmentésre váró, ijedt lány, aki csak sodródik az eseményekkel, hanem olyasvalaki, aki halandó a végsőkig küzdeni a helyes dolgokért és aki képes megvédeni magát és másokat. Tüzes, hirtelen haragú természete néha ellene dolgozik, de alapvetően nem meggondolatlan és igen eszes terveket tud kieszelni. Igazságérzete erős, ezért nem is viseli jól a zsoldosok vezérének, Loriannek a társaságát, aki az eredményeket előbbre valónak tartja az egyénnél.
Lorian egy sötét, számító, de nem teljesen kegyetlen karakter. Igen, magára hagyta Priscát a történet elején, egy kiszolgáltatott helyzetben, de nem szívtelen. Tudja, hogy mit akar elérni, s hogy ehhez milyen áldozatokat kell meghoznia és milyen feladatokat végrehajtania, s csak ezek lebegnek a szemei előtt. Minden más elhanyagolható vagy zavaró tényező. Igazi vezető, hadvezér, aki megszokta a járulékos veszteséget és a harccal, győzelemmel járó áldozatokat és kész is ezek meghozására, a saját lelkiismerete feláldozása árán is. De Prisca képes kihozni a jobbik oldalát: azt, aki nem habozik megvigasztalni és megnyugtatni egy ijedt lányt, és aki biztosítja, hogy az őt megtámadók megfizetnek tetteikért. Azt az oldalát, aki hajlandó olyanoknak segíteni, akik nemhogy elősegítik, de veszélyeztetik a terveit, csak azért, mert Prisca megkérte rá. Ugyanakkor nemcsak az ellenségeitől, de a szövetségeseitől is kész megvédeni őt, ha úgy érzi, veszélyben lehetnek a lányra. De - mivel mégiscsak egy kegyetlen hadvezérről van szó, akinek erős harcosokra van szüksége - igen alattomos is tud lenni Priscával szemben, ha úgy látta, nem gyakorol elég keményen ereje elsajátításán és irányításán. Tetszett a karakter ezen kettőssége, az egyensúlyozás a vezető és a férfi között, aki bár tudja, mi a kötelessége, néha elbizonytalanodik abban, hogy valóban érdemes-e ennyi mindent feláldozni az elérése érdekében. Ezt a belső vívódást mutatja egyre tiszteletlenebb hangvételű levelezése bátyjával, ami kezdetben csak testvéri civakodás volt, valódi viszállyá fajul a könyv végére.
Szerencsére Lorian olykor kegyetlen természetét társai nagyszerűen ellensúlyozzák. Korban és természetben is széles skálát kapunk, s Stark nem szorítja őket a háttérbe Lorian és Prisca mellett, igen sok jelenet kapnak. Rythos tökéletesen oldott a feszült hangulatot, humora és kissé éretlen természete tökéletes ellentétben állt Lorianével, így nem volt meglepő, hogy Prisca is nála keresett a leggyakrabban menedéket. Cavis a fiatal családapa, aki szívesebben lenne a családja mellett, mint bárhol máshol, és talán ennek is tudható be, hogy legszívesebben minden ártatlant megmentene - köztük Priscát is, aki cserben hagyását Lorianen is számonkéri. Marth viszonylag a háttérbe szorul, de csendes megfigyelőként kíséri a többieket, s remélem, a folytatásban nagyobb szerepet kap majd. Galon volt a kedvencem a zsoldosok közül, olyan volt, mint mindenki megfáradt édesapja, aki a legtöbbször csak zavarban a többiek viselkedése miatt. S mint "fiús apa", Prisca női dolgai és igényei csak még zavarbaejtőbbek számára. Az egyenlőtlen jelenlét ellenére sem éreztem bármelyiküket is feleslegesnek, egy jól összeszokott, olajozott csapatot, választott családot láthatunk, ahol mindenkinek megvan már a maga megszokott szerepe és feladata, amit be kell töltenie. Prisca ennek a közepébe csöppent bele, de tárt karokkal fogadták és mindenki a maga tudása szerint segített neki a varázsereje vagy önvédelmi képességei csiszolásában, hogy nagyobb eséllyel tudjon majd elszökni a fővárosból.
Lorian és Prisca erősen ellentmondó, folyamatosan csatározó természete igen realisztikus, adok-kapok viszonyt eredményez kettejük között, amit az egymás iránt érzett nyilvánvaló vonzalom és birtoklási vágy csak tovább bonyolít. A kezdeti sérelmek és sáncok leküzdése szórakoztató, nagyon is ismerős helyzeteket teremt. Élveztem a szócsatáikat és a rivalizálásukat, vagy ahogy próbálták egymást féltékennyé tenni, hogy a másik beismerhesse a vonzalmát. A kapcsolatuk és vonzódásuk természetesnek és nem elsietettnek vagy erőltetettnek érződik. Stark nagyszerűen ragadta meg, milyen egy szenvedélyen alapuló kapcsolat, ami idővel sokkal többé is nőhet, ha eltűnik minden titok és bizalmatlanság.
Na igen, a titkok, ez a könyv tele van velük. A királyság, az emberek, az istenek titkai mind a felszínre szivárognak, olyan nagyszerűen időzítve és adagolva, hogy teljesen elterelte a figyelmemet a könyv végi legnagyobb titokról, pedig a kezdetektől rengeteg kulcsot és utalást kaptunk hozzá. Valószínűleg előbb-utóbb rájöttem volna magamtól, ha nem száguldok úgy keresztül a könyvön, de így annál nagyobb meglepetést hozott. Volt pár dolog, ami a háttérben maradt és nem derült még ki, mégsem okoztak hiányérzetet, csak egyfajta izgatott várakozást, hogy a következő kötetben mi fog még történni, mi minden kerül majd még napvilágra.
A másik ilyen "belengetett", de egyelőre nem kihasznált dolog volt a világépítés. Több birodalomról is esik említés, amik mind gyenge lábakon álló szövetségben, vagy egyenesen ellenséges viszonyban állnak Eprotha királyságával. Vannak, akik azokat a romlottakat is hajlandóak elrejteni, akik képesek átszökni hozzájuk. Ott van a tündérek királysága is, akik miatt mindenkinek fel kell adnia a mágiáját az isteneknek, illetve a hibridek (ember és tündér felmenőkkel is rendelkezők) lerombolt földje, akinek tagjai állítólag még mindig életben vannak, szétszórva, rejtőzködve a többi királyságban. Tehát egy viszonylag nagy földrész áll Stark rendelkezésére, amiből egyelőre inkább erdőket és kisebb falvakat láttunk csak. Valószínűleg a következő rész(ek)ben többet látunk majd, s remélhetőleg kicsit több hátteret és kontextust is kapunk majd.
Összességében tehát egy in medias res kezdetű, pörgős, magával ragadó történetet kapunk, amiben minden esemény aprólékosan fel van építve, semmi nem érződik szándékosan késleltetettnek vagy elhúzottnak. Sok potenciál van a könyvben és a világban, így nagyon izgatottan várom a folytatást. A magyar megjelenésekről egyelőre nincs információnk, de ha nagyon nem bírjuk, angolul már a harmadik is megjelent.
Értékelés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése