Carissa Broadbent számos könyvet írt már, de a A kígyó és az éj szárnyai az első, ami magyarul is megjelent. Mivel a többi sorozatára/önálló művére is jellemző a részletesen kidolgozott világ, árnyalt karakterek és sötét, de könnyed történetvezetés és stílus, így remélem, a többi is elérhető lesz itthon. Ironikus módon - s mert türelmetlen vagyok - ezt a könyvet angolul olvastam, hogy egyből belevethessem magam a második részébe, így ha valamit másképpen fordítok le, mint a hivatalos fordításban megjelent, azért elnézést kérek, ezek az eltérések javítva lesznek, amint beszereztem magyarul is a könyveket.
A vámpírregények mindig is gyengéim voltak, egyfajta "guilty pleasure", így amikor az Alkonyat berobbant és vele együtt megint felelevenítették a vámpírokat, gyakorlatilag mindent elolvastam, amire csak rá tudtam tenni a kezemet, kezdve a klasszikusokkal, Bram Stokerrel és Anne Rice-al, majd a 2000-es évek paranormális románcaival, s persze a young adult és high fantasykkel, amik azóta is folyamatosan jelennek meg. Ennek következtében kevés olyan mítosz, ábrázolás, történet, szimbólum vagy karaktertípus van, ami meg tud lepni, vagy ami nem teszi annyira kiszámíthatóvá a cselekményt, hogy végig is tudjam azt olvasni (azaz nincs annyira klisével, hogy élvezni is tudjam az olvasást). Broadbent viszont képes volt arra, hogy ebben a nagyon is terhelt, mondhatni agyon használt trópusból és mítoszból valami újat alkosson, ami kevés kortárs szerzőnek sikerül manapság. Spoileres kritika következik.
A történet szerint Orayának, az Éjszülött vámpírkirály nevelt lányának az egyetlen esélye a túlélésre, ha részt vesz a kegyetlen és halálos Kejari játékokon, amit ha megnyer, Nyaxia istennő teljesíti egy kívánságát. Halandóként egy vámpírokkal teli világban eddig minden napja a túlélésről, a rejtőzködésről és a harcról szól, de a versenyben a három vámpírházat annak legveszélyesebb tagjai képviseli, s mindenki meg akarja szerezni a kívánságot, miközben emberi vére is folyamatos kísértésben tartja őket. Oraya egyetlen esélye a túlélésre, hogy szövetséget köt az ellenséges klánból származó Raihnnel és megöl mindenkit, aki közte és az istennő között áll.
Az alaptörténet, a játékokkal és kihívásokkal számomra kezd egy kissé túlhasználttá és unalmassá válni, de Az éhezők viadala óta ezt sajnos igencsak népszerű és rendre felbukkan a fantasy legtöbb alműfajában. Ezt a könyvet is úgy lehetne a legrövidebben jellemezni, mint Az éhezők viadalát vámpírokkal, számos elemet át is vett innen Broadbent: egymás legyilkolását, a közönség szórakoztatását és a kényszerű szövetséget két versenyző között, ami lassan valami mássá alakul át. Így a kérdés csak az volt, hogy képes-e az írónő elegendő új és saját elemet belevinni a történetbe ahhoz, hogy az ne váljon unalmassá és lapossá.
Szerencsére ez sikerült neki. Vincent, az Éjszülött király immáron kétszáz éve uralkodik Nyaxia istennő kegyeltjeként a birodalom felett, így csak természetes, hogy ez idő alatt rengeteg ellenséget és elégedetlen alattvalója gyűlt össze. A politikai konfliktusok, amiket Broadbent lassan, szeletenként adagol ezzel kapcsolatban, a folyamatosan növekvő feszültség és a fokozatosan kibontakozó polgárháború mind érdekesek, fenntartják az érdeklődést és nagyon realisztikusnak tűnnek (annak ellenére, hogy egy vámpírokkal teli birodalomról beszélünk). Ami azonban még élvezetesebbé számomra a Kejarit, hogy minden egyes feladat, amit teljesíteniük kellett Vincent és a birodalom felépítésének egy olyan árnyoldalát, repedését jelentette, amiről Oraya mindaddig nem volt hajlandó tudomást venni. Halandóként és az uralkodó nevelt lányaként, akit többnyire a háttérben, az erőszaktól távol tartottak, sok mindent nem lát vagy nem hajlandó meglátni, Vincent legtöbb hiányosságát, titkolózását és kontrollját mind meg tudja magyarázni vagy legitimálni a saját és környezete számára. De ahogy a polgárháború egyre jobban elmérgesedik a Holdpalota ellen elkövetett merénylet után, a saját magának felépített valóságon és a Vincenttel való kapcsolatán is egyre nagyobb repedések támadnak, amit néha úgy tűnik, nem tudnak áthidalni. Orayának csak Raihn nyújt vigaszt ebben a helyzetben, aki teremtett vámpírként legalább annyira gyűlöli a születetteket, mint amennyire Oraya kezdi őket megutálni. A Kejari végére csak ők ketten maradnak és Oraya hirtelen felindulásból elmondott kívánsága miatt Vincent meghal, Raihn pedig megszerzi a koronát és a birodalmat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése