Amennyire szerettem és szó szerint felfaltam az első kötetet, ez akkora kihívást jelentett. Kova beleesett a legtöbb, nagyobb univerzumot építő szerzők hibájába - amit Sarah J. Maasnál, Jennifer L. Armentroutnál, Cassandra Clare-nél és még sorolhatnám - is megfigyelhettünk, mégpedig egy olyan töltelék regény képében, ami kevés cselekménnyel és tényleges történéssel próbálja legitimálni magát. Spoileres kibeszélő következik.
Hogy egyből a közepébe vágjak, mint a bevezetőben is említettem, ez a rész egy olyan kategóriát képvisel, ami a fantasy birodalmában nem újdonság, gyakran előfordul, főleg új szerzőknél (vegyük figyelembe, hogy bár magyarul az Alku a tündekirály után jelent meg az Air Awakens eddigi két része, ez volt a második regénye Kovának a 2010-es években). Ez azzal is jár, hogy a regény inkább a kapcsolatépítésre, karakter bemutatásra, új szereplők bevezetésére szolgál, ami miatt a tényleges cselekmény vagy világépítés a háttérbe szorul. A kötet legnagyobb részét a hadsereg vándorlása teszi ki, amikor Vhalla vagy már meglévő vagy új barátai mellett lovagol/gyalogol, esténként pedig tábort építenek, gyakorolnak és a tábor bontása után tovább menetelnek. Ez egy nagyon repetitív alapkoncepció, s sajnos ilyen gyakran is kell elolvasnunk a tábori teendőket. Így egyedül a már meglévő, s most felbukkanó karakterek kaphatnak figyelmet.
Vhalla Yarl nagyon komoly változáson ment keresztül, elvesztette mindazt a szókimondó, bátor, erős karakterjegyét, ami az első kötetben jellemezte, s a Lángzuhatag feltett szándéka, hogy segítsen neki ezt visszaszerezni. A történtek, amin keresztülment azzal jár, hogy a PTSD egyértelmű jeleit mutatja, a rémálmokkal, mások ellökésével és a folyamatosan, mindenki felé irányuló haraggal, amit nem tud kezelni vagy elengedni. Azt hiszem mindannyiunk életében elérkezik egy olyan pont, amikor bizonyos események hatására akarva-akaratlanul etlávolodunk, elsodróunk a barátainktól, a számunkra támaszt nyújtó emberektől, esetleg szánt szándékkal próbálunk mindenkit ellökni a közelünkből, csak ne érjen minket még több fájdalom. Vhalla szerencséjére olyan személyekkel van körülvéve, akik megértik ezt a fájdalmát és ennek ellenére mellette állnak, s részben nekik, részben a nem múló küzdési vágynak köszönhetően képes kilendülni ebből az állapotból. Vhalla a könyv végére a fiatal, olykor túlontúl naiv könyvtárostanoncból egy érettebb, minden tekintetben erősebb Széljáró lesz.
Két mellékszereplőt szeretnék kiemelni, akik Vhalla útját kísérik és sokat segítenek nekik, ez pedig Laren és Daniel. Laren az első részben is igen nagy szerepet kapott már, Ő segített elindítani a lányt azon az úton, ami a Mágusok Tornyába vezette végül, s számos sérülése után ápolta. A második kötetben is elmaradhatatlan társa lesz Vhallának, próbálva enyhíteni a rémálmait és támogatni a fizikailag és mentálisan is megterhelő edzések alatt. A másik pedig Daniel, aki az Ébredő szél zárlatában is felbukkant, Baldair herceg személyes körének tagja, aki humorával és kedvességével képes áttörni azokon a falakon, amiket Vhalla maga köré emelt, s az élet olyan aspektusait is felfedezni, amiket eddig kötelességei és traumája miatt félre kellett tennie.
Vhalla viszont mégis úgy érzi, Aldrik az egyetlen, aki valóban meg- és átérzi, min megy keresztül, ezzel tudja is szembesíteni, s így tiltott, s most mindennél veszélyesebb kapcsolata a herceggel még jobban elmélyül, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ahogy a koronaherceg segít neki feldolgozni mindazt a szenvedést, amin keresztül ment. Kovának nagyon jó érzéke van ahhoz, hogyan ábrázolja ezt a traumáktól terhelt és Vhalla önmagával folytatott küzdelmeivel való időszakot úgy, hogy azt az olvasó ne érezze túlságosan nyomasztónak, de mégis képes legyen vele azonosulni.
Ami viszont ezt megnehezíti, hogy nagyon kevés tényleges kommunikáció van kettejük között. A könyv nagy részében félreértik egymást, nem beszélgetnek a valódi érzéseikről, gondolataikról, félelmeikről. Így, ahhoz képest, hogy egy romantikus fantasyről beszélünk, nagyon sok romantikát és igencsak minimális fantasy elemet kapunk: Vhalla megszállottan csak Aldrikkal foglalkozik, sem újonnan felfedezett képességei és egyre erősödő hatalma nem érdekli, sem a háború vagy annak előzményei (így mi, az olvasók sem tudunk meg többet a világról, amiről immáron a második könyvet olvassuk), s korábbi talpraesett, okos személyisége sem csillan meg olyan gyakran, mint korábban. Erre a megszállottságra magyarázat lehet az a különleges kapcsolat, ami már az első részben is említésre került néha, de nem került hosszabb kifejtésre, s ami miatt képesek egymással mentálisan kommunikálni. Ebben talán pont ez az ellentmondásokra épülő kapcsolat zavart a legjobban, ami tele volt félreértésekkel, mellébeszélésekkel, amit egy egyszerű beszélgetéssel tisztázni lehetett volna, ehelyett a könyv kétharmadán hurcolják mindketten a sértettségüket és azokat a falakat, amiket egymás védelmére építettek fel.
Az egyetlen dolog, ami képes volt meggyőzni arra, hogy folytassam majd a sorozatot, hogy előkerült néhány olyan, a birodalom erejét és a Széljárókhoz való viszonyát érintő felvetés, valamint az a zárlat, ami néhány sorral nagyon sok mindent összetört bennem. Tehát egy nagyon erős és (iszonyatosan) váratlan, nyitott véggel zárul a kötet, így remélem, minél hamarabb megjelenik a következő rész.
A Lángzuhatag stílusában tartotta az első részre is jellemző, fanfiction-szerű elbeszélést, remélem, azért ez fejlődik majd a további kötetben, hogy a rövid, legtöbbször töltelék információt és eseményeket fejtegető fejezetek informatívabbak és olyan olvasmányosak, élvezhetőek legyenek, mint akár az első rész, akár az Alku a tündekirállyal. Emellett továbbra is nagyon erősen az Avatar - Az utolsó léghajlító hatását érzem Vhalla felépítésén, a képességei, félelmei és másokhoz való hozzáállása nagyon sok helyen egyeznek Aangéval, jó lenne, ha ettől is el tudnánk egy kicsit távolodni.
Összességében egy sok helyen vontatott, kevés, de erős karakterfejlődéssel és néhány epikus harcjelenettel, illetve váratlan fordulattal teli részt kaptunk. Kíváncsian várom, hogy a Lángzuhatag valóban csak a világépítés és a karakterfejlődés hátrányára lett ilyen töltelékrész ez a kötet, s hogy a harmadikban képes lesz-e Kova ettől elkanyarodni és egy jobban felépített, eseménydúsabb történetet felmutatni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése