Heather Fawcett: Emily Wilde tündérenciklopédiája - Kritika

 Heather Fawcett regénye sok szempontból a régi klasszikusokat idézte fel a számomra: a naplószerű írás, a könnyed, lényegretörő elbeszélésmód, az aprólékosan felépített karakterek és az in medias res jellegű történetmesélés. Sok szempontból szerettem és sok szempontból kevésbé tetszett a regény, ennek ellenére is folytatom majd a sorozatot (csak el kellene már jutnom odáig 😊). Spoileres kritika következik.

A történet egy érdekes és ritkán látott pozícióba helyezi a tündéreket, szerzeteket, koboldokat, gyakorlatilag az összes, a tündérmitológiához valamennyire is kapcsolható teremtményt. Mindenki tud a létezésükről, mi több, mindenki el is ismeri a létezésüket, noha az emberekkel ritkán és olykor erőszakosan érintkeznek. A tündérek egy olyan faj, mint bármelyik másik - az emberek mellett, rejtőzködve élnek a saját fajtáik között. Főszereplőnk, Emily Wilde, a Cambridge-i egyetem fiatal professzora, aki életét és munkásságát arra tette, hogy hiánypótló és részletes enciklopédiát készítsen a szerzetek összes fajtájáról, ami csak létezik, s ennek utolsó állomás az isten háta mögötti norvég falu, Hrafnsvik. Emily azonban bár elsajátított minden lehetséges tudást a tündérekről, az embereket továbbra sem érti, így hamar magára haragítja az egész városkát. Szorult helyzetéből csak Wendell Bambleby, egyetemi riválisa mentheti ki, de félő, hogy csak Emily kutatására pályázik...

Nehezen tudnám meghatározni, milyen műfajba lehetne sorolni a regényt. Persze, talán nem is ez a legfontosabb kérdés, de ez is csak mutatja a regény üdítő frissességét és újdonságát. Valahol a spekulatív fikció és a fantasy között mozoghat, ahogy haladunk előre a történetben, annál több fantasztikus elem, mágia és megmagyarázhatatlan esemény következik be. Ugyanakkor a báját az is adja, hogy az összes tündérekkel kapcsolatos babona, figyelmeztetés és és trópus megjelenik a könyvben, de nem olyan erőltetetten vagy céltalanul, mint más kortárs szerzőknél. A naplószerű bejegyzések és történetmesélés erősíti a régi klasszikusokra jellemző atmoszférát, ugyanakkor mivel mégiscsak egy professzorról beszélünk, a történet tele van (fikciós) hivatkozással, lábjegyzettel és olyan történetekkel, amiket a városban hallott. Így nem egy klasszikus értelemben vett naplóról, mint inkább tudományos jegyzetekről, útinaplóról beszélhetünk, amit csak gazdagabbá tesz Emily érzései és megfigyelései.

A könyv egy egyszerű terepmunka leírásának tűnik egészen addig, amíg Wendell és Emily fel nem ébresztik a faluban alvó, bezárt tündérkirályt, aki "hálája" jeléül feleségül akarja venni és halandó asszonyává tenni Emilyt. A könyv utolsó harmadának tétje így nem más, mint a lány megmentése, mielőtt még teljesen elvesztené halandóságát és végleg a tündérkirály rabszolgájává válna. Ez a rész számomra igencsak töredezett, elnagyolt és gyakran hirtelen volt, kevésbé kötött le mint a könyv korábbi kétharmada. Emily szinte végig el van bájolva, saját gondolatainak és testének sem ura, így az egyetlen fegyvere - csavaros esze és logikája - sem nyújthat számára védelmet a királlyal szemben. Wendell és a falusiak viszont szerencsére a segítségére sietnek, és még elég idejük marad arra is, hogy a plenáris ülésre is elmenjek, ahol prezentálják a kutatásukat és az enciklopédia kéziratát.

A karakterek elég archetipikusak voltak, de mindegyikükben volt kellő mértékű humor vagy szarkazmus ahhoz, hogy ne legyenek túl unalmasak vagy sablonosak. Emily számomra egy olyan bölcsész kutató benyomását keltette, amilyennek a sztereotípiák leírják általában őket: a szocializációra alkalmatlan, emberekkel kínosan viselkedő, inkább a könyvek között megbújó kutatónak. A maga módján azonban az embereket is jól meg tudja figyelni, csak egyszerűen nincsen türelme a kiszámíthatatlan érzelmekkel, titkolózásokkal foglalkoznia, noha Ő maga is éppen elég titkot őriz, és igencsak szarkasztikus - különösen Wendell-lel. Elhivatottsága és kitartása ennek ellenére is figyelemre méltó.

Wendell Bambleby, az elveszett tündérherceg, aki az emberek között rejtőzködik, saját fajának titkait "kutatva" és ezekből a kutatásokból tartva fenn magát, miközben a hazautat keresi (ez majd a második rész sarkköve lesz).  Szerintem kicsit túl hamar, túl erősen kezdték el pedzegetni, hogy Ő is egy rejtőzködő tündér, aztán egy időre háttérbe szorult, majd megint nagyobb szerepet kapott. Incselkedése Emilyvel mélyebb érzéseket rejt, ami végre növekedni tud a kényszerű közös munka és összezártság hatására. Wendell a tipikus szépfiú, aki sármjával általában több munkát végeztet el másokkal, mint amennyit  maga dolgozik, mégis megvan a maga prioritása és ha kell, tud küzdeni - ha nincs túl hideg. Remekül kiegészítik egymást, képes csiszolni Emily élein és sajátos modorán.

Összességében egy könnyed, tündérekkel fűszerezett klasszikus romantikus regényt kapunk, ami tökéletes arra, hogy kiragadjon a hétköznapokból, de nem túl megerőltető olvasmány egy fárasztó nap után. Leköt, de nem szippant be teljesen. Fenntartja az érdeklődést, de nem annyira, hogy azonnal rá akarjam vetni magam a második részre. Persze a folytatásról is szó lesz majd, de előtte még sok mást szeretnék bemutatni itt.

Értékelés:

Karakterek: 4/5

Cselekmény: 3/5

Nyelvezet, atmoszféra: 4,5/5

Összesítve: 4/5.

A kötet beszerezhető a kiadó honlapján: Emily Wilde tündérenciklopédiája