Shannon Chakraborty: Amína asz-Sziráfi kalandjai - Könyvajánló

Shannon Chakraborty neve már nem ismeretlen a magyar olvasóknak, S. A. Chakraborty néven már megjelent Dévábáb-trilógiája az Agavénél. Most azonban egy új történetbe kezdett bele, ami valószínűleg szintén sorozattá fogja magát kinőni, s aminek főszereplője a híres-hírhedt nákudzá, a törvények határán mozgó kalózkapitány. Spoilermentes könyvajánló.

Az Amína asz-Sziráfi kalandjait nagyon sokáig kerülgettem, mert amennyire kíváncsi voltam rá, annyira tartottam attól, mit lehet kihozni egy keleti mitológiákkal, történelemmel és hitvallással kevert spekulatív fikció/fantasy regényből, amiben még kalózok és démonok is elférnek. Mint kiderült nagyon is sokat és a zsáner egyik legjobb regénye került a kezembe, aminél a gyönyörű borítódizájn egy hasonlóan míves történetet rejtett. Az írónő ezúttal a 12. századba, az Indiai-óceán partvidékére kalauzolja olvasóit színes és üdítően szokatlan karaktereivel, váratlan fordulatokkal teli eseményekkel és olyan univerzális kérdéseket feszegetve, mint a szerelem és a család fontossága, s olyan, a korban és vallási környezetben talán szokatlan témakörökkel, mint a feminizmus, a család és karrier egyensúlya, vagy éppen a vallási szabadság vagy azonos neműek romantikus kapcsolata.

Amína a visszavonult, negyvenes nákudzá nevét minden törvényes és törvénytelen ügylettel foglalkozó hajós és kereskedő ismeri, annak ellenére is, hogy tíz éve nem volt lehetősége hajózni, csak távolról vágyakozott a tenger és szeretett hajója, a Marávati után. Mondhatni békében neveli kislányát, Mardzsánát, ahol csak arra kell figyelnie, hogy a hatóságok figyelmét ne vonja magára, s ne ismerje fel senki, aki hallott hatalmas rablásairól és vakmerő természetéről. Egy kétségbeesett nagymama azonban mégis megtalálja, s olyan ajánlatot tesz neki, amit sem anyagi okokból, sem a családja érdekében nem utasíthat vissza. Amína így hát újra összeszedi a régi legénysége legfontosabb tagjait (a méregkeverőjét, elsőtisztjét és térképészét), valamint új legénységet toboroz, s útra kell, hogy megtalálja Szalíma unokáját, aki nem mellékesen legénysége korábbi tagjának is a lánya. 

Ami azonnal megfogott a regényben, hogy a műfajra kevésbé "jellemző" karakterei vannak. Amína majdnem élete felénél jár, anyuka, akinek fájós térde gyakran megnehezíti az életét. Emellett magas termetét és erős testalkatát a legtöbb férfi is megirigyelhetné, felmenői révén pedig számos vérvonal keveredik ereiben, s igazi kalózkapitányhoz méltóan még aranyfoga is van. Méregkeverője, térképésze és első tisztje hasonlóan túl vannak életük virágán, némelyikük családos ember, akikkel bár már tíz éve nem vette fel a kapcsolatot, mégis onnan tudják folytatni, ahol abbahagyták, mintha egyetlen nap sem telt volna el szétválásuk óta. Amína pedig amellett, hogy igencsak karakán, szókimondó nákudzá, aki nem fél kockázatot vállalni a profit érdekében, végtelen együttérzésével és eszével is megragadott. Legénysége tagjai legalább olyan színesek, mint közeli bizalmasai, a legtöbb nép és vallási tagjait képviselik. Vannak köztük hindu, keresztény és muzulmán hitű, de olyanok is, akik a saját nemükhöz vonzódnak vagy egyáltalán nem biztosak a saját nemiségükben. Amína mindenkinek lehetőséget ad a vallása gyakorlására és ezt a temetésükkor is tiszteletben tartja. Ő maga is muszlim, bár a vallás igen szabadon értelmezi: számos férje volt, akikkel általában haraggal, mint békével váltak el, nem veti meg a bort és az imáit sem tudja mindig elmondani, de a maga módján hűséges és gyakorló muszlim.

Ahogy mondtam, nem tartom sokra a politikusokat. Mi, kalózok legalább becsületesek vagyunk a céljainkat illetően.

Maga az időszak is egy olyan, letűnt kort idéz fel, amikor a különböző kultúrák és vallások viszonylagos békében tudtak megélni, és a legtöbb keleti ország az aranykorát éltek, s még nem vesztek el a modern konfliktusokban és gyarmatosításokban. Ez a kapcsolat elengedhetetlen volt a tengeri kereskedelem és a tengerparti városok között hajó olajozott kapcsolat és kommunikáció érdekében. Mindenki több nyelven írt és olvasott és nagyon művelt volt, Amína sem kivétel ez alól.

Az írás és a könyvekben, térképekben hordozott és megőrzött tudás olyasvalami, amihez mindenki nagy tisztelettel fordul, hiszen enélkül nem maradhatnának fent, s ennek nagyon jól emléket állít a memoárszerű elbeszélésmód. Nem csak Amína nézőpontjából játszódik a történet, Ő maga az, aki ezt elmeséli, néha ki- vagy rászólva az írnokra, kommentálva a megjegyzéseit és keresetlen stílusát is megvillogtatva. Kapunk néhány olyan bejegyzést is, ami más írnokok tollából származik és egy más szegletét fedik fel az aktuális eseményeknek, vagy éppen az Amína kalandjait jegyző írnok megjegyzéseit olvashatjuk, ami mind a hitelesítésben játszik szerepet. Ilyenkor persze mindig felmerül bennem (hiszen mégiscsak visszaemlékezésről van szó), hogy mennyire bízhatunk meg az elbeszélőnkben, mennyire marad hű a valósághoz, illetve mennyire torzíthatják el az emlékei, érzései és az eltelt idő a mondanivalóját?

Ebbe a minden tekintetben gazdag történetbe majdhogynem felesleges a démonokkal, varázslatokkal és természetfeletti teremtményekkel bevezetett fantasztikus vonal, de egyben nagyon élvezetessé is teszi a történet második felét. Akárcsak minden más, ez a vonal is különleges, nem a megszokott módon ábrázol semmit, csavarva egyet az unalomig ismételt toposzokon és karaktereken. (Picike spoiler, de a gyáva démon az egyik nagy kedvencemmé vált.)

Összességében ezt a regényt mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a történelmi és kalandregényeket, nem riad vissza a fantasztikumtól és valóban egyedi, ritkán látott karakterek kalandjaiba szeretne becsatlakozni. Amína még annak elfogadásában is segíthet, hogy néha igenis önzőnek kell lennünk a családunkkal szemben és olyanba vágni bele, ami bár nem feltétlenül hasznos az Ő szemükben, de minket boldoggá tesz.

Értékelés: 5/5 (Nem részletezem, nem tudok hibát találni a könyvben.)

A regény beszerezhető a kiadó honlapján: Amína asz-Sziráfi kalandjai