A Titkos Sanghaj-sorozat második kötete méltó lezárást ad Roma és Juliette történetének, számos helyen javította az első kötet hiányosságait, s a további folytatásra is nyitott lehetőségeket, elvarratlan szálakat tartogat az olvasónak. A Vad véget ér az elejétől kezdve jobban fenntartja az érdeklődést, mint az első kötet. A történet néhány hónappal azután folytatódik, ahol az első befejeződött, a bandák közötti gyilkos hangulat a tetőfokára hágott, miután mindenki azt hiszi, hogy Juliette megölte Roma egyik legközelebbi emberét, Marshallt. És bár Paul Dexter és a szörnyetege meghalt, a Skarlát Bandát Dexter egyik embere öt további szörnnyel zsarolja, hacsak nem hajlandóak pénzben és fegyverekben megfizetni a béke árát... Spoileres kibeszélő következik.
Kiadását tekintve ez a kötet is kiugróan szép, mind a védőborító, mint a fedőlap gyönyörűen illusztráltak, az első kötetnél is bevált módon ötvözi a nyugati és keleti elemeket, az élfestés is hasonló az elsőhöz (rózsaminta a védőborítón feltűnő szimbólummal), bár egy fokkal jobban sikerült, mint Az ilyen vad öröm esetében.
A történet sokkal kidolgozottabb, nagyobb hangsúlyt fektet azokra a politikai játszmákra, amelybe mindkét banda belesodródik, s ami az első rész második feléből eléggé hiányzott. A nacionalisták és kommunisták próbálják maguk mellé állítani a bandákat és a várost, így Sanghajt még több széthúzás jellemzi, mint eddig. Míg a Skarlát Banda a nacionalistákkal szimpatizál, addig a Fehér Virágok előbb a kommunistákkal próbál szövetséget kötni, majd inkább kivonja magát a politikából, magára hagyva a várost, ahogy lassan a polgárháború felé sodródnak az események. Gong itt sokkal mesteribben fonja össze a valós történelmi eseményeket (pl. az április 12-i mészárlást) a gengszterbandák viszályával és a várost fenyegető szörnyetegekkel, de az arányokat is meg tudja tartani. A polgárháborúkra jellemző borzalmas mészárlásokat és felvonulásokat, az embereket kétségbeesését és félelmét jól adagolt humorral, romantikával vagy fantasztikus elemmel képes ellensúlyozni. Így az olvasó egyszerre tud szembesülni ennek a helyzetnek a kilátástalanságával, ahogy a felsőbb hatalom kizsákmányolja a szegényebb, ellenállásra szinte képtelen munkásréteget, de nem olyan mértékben, hogy ez az olvasást nyomasztóvá tenné.
Ami ennek a kötetnek egy kisebb gyengesége volt, hogy hiába fenyegetőzött Paul Dexter utódja öt szörnnyel is, amik már nem csak véletlenszerű, hanem irányított támadásokat követnek el a nem fizető banda területein, a szörnyek mégis egyre inkább a háttérbe szorulnak a politikai események mellett. Kevés alkalommal bukkannak fel érdemben, s egy hosszabb időre el is lehet feledkezni a fenyegetésükről. Bár a létrehozásukra kapunk valamennyi magyarázatot, eredetük jótékony homályba borul - bármennyire is kíváncsi vagyok rá, valószínűleg jobb, hogy nem kaptunk még rá magyarázatot.
Ugyanazok a problémák merülnek fel, mint korábban: vakcinát kell szerezni és megtalálni a szörnyeket irányító zsarolót. Így megint csak elkerülhetetlen, hogy Juliette és Roma félretegyék az ellentéteiket és együtt dolgozzanak - igaz ezúttal apáik javaslatára. Ez sikerül is addig, amíg a zsaroló miatt a tetőfokára nem hág a vérbosszú és a gyűlölet a bandák között, ami miatt az örökösöknek megint titokban kell dolgozniuk. A vakcina előállítása morális problémákat is felvet a bandákon belül: a profitot vagy a város érdekeit helyezik-e előtérbe?
Ha mindez még nem nehezítette volna meg a helyzetüket, a Juliette-nek és Romának a bandák saját belső konfliktusaival is meg kell küzdeniük: Tyler és Dimitrij is saját köreiket szervezik, egy bandát a bandán belül úgymond, a hozzájuk hűséges emberekből, hogy letaszítsák az örököst és átvegyék a helyét. Juliette lány unokatestvérei pedig saját identitásukat próbálják meglelni ebben a kaotikus helyzetben, választás elé kerülve, hogy önmagukhoz, saját értékrendjükhöz és hitrendszerükhöz maradnak hűségesek, vagy ahhoz a családhoz, ami bár a megélhetésüket mindaddig biztosította, de bármikor el is vehette azt, ha a hűségüket nem tartják kellőképpen erősnek.
Olykor (...) a gyűlöletnek nincs emlékezete, amelyből táplálkozhatna. Elég erőssé vált ahhoz, hogy önmagát táplálja, és amíg nem harcolunk ellene, nem okozhat semmi bajt. Nem gyengíthet meg minket. (...) A gyűlölet ellen harcolni egyet jelentett az életmódjuk felborításával. A gyűlölet ellen harcolni egyet jelentett a nevük és az örökségük megtagadásával.
Juliette karaktere valóban felnőtt a regény végére, képes volt felismerni, hogy a hatalom és egy banda öröksége nem egyenlő az emberek és a város tiszteletével, illetve önmaga megtalálásával. Megtalálja magában az erőt ahhoz, hogy kiálljon a szerelme és saját értékei mellett. Harcol azokért, akiknek a politika és a gengszterek is hátat fordítottak, s végül fel is áldozza magát értük.
Roma továbbra is inkább passzív elszenvedő, akit kezdetben csak a Marshall "halála" miatti bosszúhadjárat, majd a Juliette iránti érzései motiválnak. Kevés dolgot kezdeményez, s hiányzik belőle az az erő és szikra, ami Juliette karakterét annyira szerethetővé és életszerűvé teszi. Háttérbe szorul Benedikt és Marshall, valamint a Lang testvérek drámájában, de a megfelelő pillanatokban mindig felbukkan.
Összességében egy kissé kaotikus, számos különböző szálon futó történetet kaptunk ebben a részben is, ami mind a politikai-történelmi fikciókat, mind a romantikus irodalmat kedvelőknek élvezetes olvasmány lehet. Roma és Juliette lassan izzó, szenvedélyes és önfeláldozó szerelme méltó feldolgozása Shakespeare Rómeó és Júliájának. Az ilyen vad öröm és a Vad véget ér önmagukban is kiadnak egy teljes és befejezett duológiát, de akik még nem akarják elengedni Sanghajt és azokat a mellékszereplőket, akik idáig háttérbe szorulnak, azok tudják is folytatni a történetet a Kegyetlen Fortuna asszonnyal, illetve még további két kötettel, amiknek magyar megjelenéséről még nincs információnk.
Értékelés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése