A maga kategóriájában az egyik legjobb fantasy volt, amit az elmúlt években olvastam. Vannak benne sárkányok, tündérek, eltemetett/elfeledett múlt és kellő mennyiségű rejtély és misztikum, ami a végéig fenntartja az érdeklődést. Még azoknak sem egyszerű olvasmány, akik rendszeresen olvasnak idegennyelven, mert hemzseg a jelzőktől, új kifejezésektől és az olykor, a klasszikus fantasyre emlékeztető, archaikus leírásoktól. Kevés spoilert tartalmazó könyvajánló következik.
Mielőtt rátérnék az ajánlóra, szokás szerint pár szó a kiadásról. Magyarul még sajnos nem jelent meg a regény, ezért csak külföldről lehet berendelni. A Harper Collins kiadó gyönyörű, keménykötéses kiadásáról hoztam ide pár képet, ahol az egyszerű kötés egy gyönyörű védőborítóval párosult, egy illusztrációval kiegészülve a könyv elején és végén, illetve a fejezeteket is nagyon szép illusztrációk díszítik.
Nagyon kidolgozott és alaposan átgondolt világépítésről beszélhetünk a könyv kapcsán. Nemcsak a mitológia és a földrajz tekintetében, de saját, az istenekre és vallásra épülő időszámítás is van, ami elsőre kicsit bonyolult, de hamar találhatunk párhuzamokat a saját és a regény világa között. Nagyban megkönnyíti a világba helyezkedést az alapos és sok mindenre kiterjedő szedet a könyv elején. Részletesen ki vannak fejtve az új kifejezések, teremtmények és földrészek, karakterek. Ami a legjobb, hogy még egy útmutató is van a nevek helyes kiejtéséhez, ami különösen jól jön, mert a hangoskönyvekre nem mindig tudok úgy figyelni, mintha olvasnék. Ezenfelül a prológusban alaposan megismerhetjük a világ előzményeit, létrejöttét és az istenek egymáshoz való viszonyát. Öt isten alkotta meg a világot, akik a négy fő elemet, illetve az étert képviselik és Ők azok, akik a mágiát biztosítják a világ lakói számára az énekük segítségével - aki hallja és megtanulja a nyelvüket, az "kölcsön tudja venni" az erejüket. Vannak, akik több istent is hallanak, így több elemnek is tudnak parancsolni, mások senkit nem hallanak - ők a nullok, akik egyes királyságokban és területeken a társadalmi lánc legalján állnak, kevesebb joggal és lehetőséggel, mint bárki más, a puszta túlélésért küzdve mindennap. Egyetlen istent nem hall senki, az éter istenét, akit a másik négy isten egy kőbe zárt, bosszúból, mert bántotta a legkedvesebb teremtményeiket, a sárkányokat. Ennek hatására a legtöbb sárkány elhagyta a földet és holdakká változott. Az őt fogvatartó kristályra az egyik kijelölt királyi család vigyáz, de ez egy nehéz terhekkel teli, hálátlan feladat.
Ebbe a nehézségekkel, mágiával, erőszakkal és sárkányokkal teli világokba csöppenünk bele Raeve nézőpontjából. Egy földalatti ellenállás orgyilkosaként arra esküdött fel, hogy megtisztítsa az otthonát azoktól az erőszaktevőktől, akikkel senki más nem hajlandó szembenézni. A tündért erős igazságérzet jellemzi, s nem hajlandó senkinek és semminek behódolni, aki nem hisz ugyanazokban a dolgokban, mint Ő. Az első pillanattól egyértelmű, hogy Raeve rengeteg eltemetett traumával küzd. Minden olyan gondolatot, érzést, amivel nem hajlandó szembenézni az elméjében létrehozott befagyott tóba dobál be, ezzel etetve a Mást (the Other), aki néha átveszi az uralmat a teste felett. Raeve magasan képzett orgyilkos, kegyetlen és hatékony, mindent előre eltervez, s tipikusan az előbb-leszúr-utána-kérdez személyiséggel rendelkezik. A bosszúszomja világokat renget meg, ha valaki feldühíti, senki nem menekülhet a bosszúja elől. Egyetlen gyengesége, hogy képtelen szembenézni a múltjával és a traumákkal, amik korábban érték őt. Nem emlékszik sok mindenre azelőttről, hogy egy cellában tért magához, ahonnan nagy nehezen sikerült megmenekülnie, hogy aztán orgyilkosnak álljon.
Ebből az eltemetett múltból bukkan fel Kaan Vaegor, a három részre osztott világ egyik királya, aki Raeve-ben felismerni vél valakit a saját múltjából. Megmenti az orgyilkos életét és magával ragadja a királyságába, közben kétségbeesetten próbálja nemcsak önmagát, de a lányt is meggyőzni arról, ki is Ő valójában. A történet erősen, lendületesen indult, de Kaan és Raeve utazása elég lassú és döcögős lett, a könyv közepe táján pedig egészen leült számomra a történet. A kettejük adok-kapok viszonya bár szórakoztató volt, ez se tudta annyira előre lendíteni a cselekményt, amennyire szüksége lett volna rá. Indokolatlanul hosszúnak is éreztem ezt a részt, kevés lényeges történéssel, felesleges erőszakkal és nagyon vontatott történetvezetéssel.
A dolgok akkor kezdik visszanyerni a kezdeti lendületüket, amikor megérkeznek Kaan királyságába, a Perzselő Földre (the Burn), egy forró, napsütéses és esőerdőkben, hirtelen viharokban gazdag földre. Raeve-t sokkolja a hőség, miután egész életében a Fakót (the Fade) átszelő fal sötétségében, vagy a birodalom hideg és hó uralta földjeit járta. Ugyanakkor nem tud betelni a birodalom békés demokráciájával, az varázserővel rendelkező és nullok számára is egyenlő esélyeket biztosító berendezkedéssel, és a ténnyel, hogy itt annyira tisztelik a sárkányokat, hogy fizetőeszközként is az aranyat, s nem a halott sárkányok megkövült vérét használják. Nem tudja összeegyeztetni ezt az igazságos és mindenkit befogadó királyt azzal a férfival, aki megölte a saját apját, hogy megszerezhesse a koronáját. Ahogy a kegyetlenségéről és szívtelenségéről ismert férfit sem azzal, aki az elmúlt száz fordulatot (több évszázad) arra tette fel, hogy megkeressen minden egyes szilánkot egy lezuhant holdsárkányhoz, mert nem bírta elviselni, hogy az hiányos legyen. Lassan, de biztosan képesek megnyílni és közeledni egymáshoz Raeve-el, amíg a lány bosszúszomja felül nem kerekedik rajta és minden addigi érzését és józan ítélőképességét félredobva úgy dönt, inkább a bosszújának él, mint bármi másnak.
A karakterek kapcsán kissé zavart, hogy Raeve egyáltalán nem hajlandó változásra, vagy kompromisszumra, amíg rá nem döbbentem, mennyire tudatos ez a részéről és milyen mély traumák és fájdalom van ennek a hátterében. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű se neki, se az olvasónak, amikor minden eltemetett emléke és érzése óhatatlanul felszínre tör majd, s egyelőre csak remélhetjük, hogy Parker fel tud nőni a feladathoz és a megfelelő módon ábrázolja majd azt. Így a kezdeti értetlenségem és ellenszenvem hamar tiszteletbe fordult Raeve kapcsán. Az a rengeteg fájdalom és törés, ami az életét jellemezte nem egy megkeseredett és mindenkivel szemben cinikus embert szült, hanem olyasvalakit, aki felismeri a világ és irányítói hibáit, s nemcsak szembesíti őket vele, hanem maga is ezek kijavítására törekszik. A Más mellette egy olyan mellékszereplő, akit jó lenne sokkal többet látni, de a zárlat után sejthető, hogy a folytatásban több szerepet fog majd kapni. Volt néhány forgatókönyvem a kilétére, de a valóság sokkal, de sokkal jobb volt, mint amire számítottam.
Kaan a könyv nagy részében egy reménytelenül szerelmes, inkább a testével, érzelmeivel, mint a fejével gondolkodó és cselekvő karakter benyomását nyújtotta számomra. Keveset beszélt, nemcsak Raeve-el, hanem másokkal is, s abban a kevésben se mondott sokat. Olyan személyiség, aki inkább a tetteivel, mint a szavaival szeret bizonyítani és kommunikálni. hamar lerombolja a kegyetlen, könyörtelen és érzelemmentes uralkodó képét, hogy egy nagyon is érzelmes, gyengéd és figyelmes férfi lépjen elő a romjaiból. Annak ellenére végig gondoskodó marad Raeve-el szemben, hogy a lány többször az életére tör, s nem azokat a válaszokat és reakciókat adja számára, amire szüksége lenne, vagy amire számít. Hagyja a saját feje után menni, még ha annak néha rossz vége is van, de aztán nem rest összetakarítani a romokat utána - akár szó szerint, akár a lány összeomlása miatt. Miután fel- és maga előtt is beismeri, milyen démonokkal küzd a lány, megadja neki azt a távolságot és szabadságot, amire szüksége van, pedig nem ért egyet Raeve motivációival és eszközeivel. Kettejük dinamikája kiegészíti egymást, ott csiszolnak és enyhítenek a másik élein, ahol annak a legnagyobb szüksége van rá, de Raeve eltemetett, elnyomott múltja egyre nagyobb éket ver kettejük közé. Kaan próbálja meggyőzni, hogy a lány olyasvalaki, akit az uralkodó korábban ismert, míg az orgyilkos képtelen szembenézni mindazzal, amit abba a képzeletbeli befagyott tóba bedobált.
A zárlat valami fantasztikus volt! Nagyjából sejtettem, mi lesz a vége, de még így felülmúlta minden várakozásomat, nagyon várom, hogy ősszel megjelenjen végre a folytatás. Nagyon tetszett az az egyensúly, amit a romantika, erotika és a történetmesélés között teremtett Parker. A könyv közepi, átmeneti leülepedés után képes volt gond nélkül visszalendülni és a történet elejét jellemző dinamikával folytatni és lezárni a regényt. Összességében egy szívszaggató, rejtélyekkel és traumákkal teli történetet kapunk, ami nagyszerű módon tiszteleg a klasszikus high fantasy regények előtt: kiépítette saját mitológiáját, történelmét, földrajzát, időszámítását és mágiáját, ami bár alapvető dolognak tűnhet, a legtöbb YA fantasy nem fektet bele sok energiát, vagy elnagyoltan ábrázolja csak ezeket. Nem könnyű olvasmány, de nagyjából a könyv harmadára bele lehet rázódni a sok új kifejezésbe és elmerülni a történetben.
Értékelés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése