Nagyon régóta vártam, hogy elolvashassam ezt a sorozatot, már akkor szemeztem vele, amikor 2020 környékén először megjelent és az akkor még szárnyait bontogató BookTokon és Booktagramon egyre többet beszéltek róla és egyre gyakrabban szembejött velem. Akkoriban sajnos nem volt lehetőségem kézbe venni és sajnos el is feledkeztem a létezéséről. Amikor aztán itthon a Könyvmolyképző gyors ütemben elkezdte kiadni a sorozatot, megintcsak felkeltve az érdeklődésem, s immáron kevesebb zavaró tényezővel körülvéve, végre volt lehetőségem belekezdeni. Spoileres kibeszélő következik.
Hades és Persephone története mindig is nagy kedvencem volt a görög mitológiában. Hades számomra egy meg nem értett, pontosabban szólva: félreértett karakternek tűnt, akit hálátlan feladata és kötelessége miatt többnyire féltek és megvetettek mind korának hívei, mind a legtöbb későbbi feldolgozásban és újramesélésben. Rick Riordan volt talán az első kellemes csalódás ebben a tekintetben, az Ő megfáradt, fásult és érdektelen istenével, akit még saját felesége is megvet, s aki nem akar mást, csak hogy békén hagyják (valami ilyesmi rémlik, elég régen olvastam, elnézést, ha becsapnak az emlékeim). Így egy urban fantasy kereteibe ágyazott, modern feldolgozás nagyon is izgalmasnak tűnt. Legalábbis elsőre.
A történet szerint az Olümposz istenei úgy döntenek, hogy elő lépnek addigi rejtőzködésükből és átveszik az uralmat a Föld felett, átrendezve annak földrajzát, gazdaságát és társadalmát, uralkodva az emberek felett, miközben imádatukból merítenek, hogy saját erejüket tudják használni, általában éppen azért, hogy ártsanak a halandóknak vagy előnytelen alkukat kössenek velük. Senki nem mer felszólalni ellenük vagy felelősségre vonni őket tetteikért vagy csak nyilvánosan elismerni, milyen szörnyűségeket követtek el ellenük az istenek, mióta az utolsó nyílt halandó lázadásokat is leverték. Ebbe az imádattal és megosztottsággal, elnyomással és félelemmel teljes tisztelettel teli világba csöppenünk a fiatal Persephonét követve, aki a világtól elzárva, anyja folyamatosan figyelő tekintete alatt nevelkedett, ereje nélkül. Szociális képességei sem a halandók, sem az istenek felé nem túl kifinomultak, mégis arra törekszik, hogy hangot adjon azoknak, akik hozzá hasonlóan el lettek nyomva egy isten hatalma által, ezért anyja akaratával szembe fordulva újságírónak készül, hogy lerántsa a leplet minden kegyetlenségről. Az első isten, akivel pedig ilyen módon szembekerül nem más, mint Hades. Kissé nyakatekert és nem teljesen tiszta körülmények között alkut kötnek egymással, ami arra kárhoztatja a fiatal istennőt, hogy életet teremtsen az Alvilágban. Mindeközben a vágy, mamit az első pillanattól kezdve éreznek egymás iránt egyre jobban kitölti a gondolataikat, nehezen tudnak távol maradni egymástól, még nehezebben tudnak megnyílni egymás felé, ami folyamatos - és tényleg folyamatos - félreértésekhez és veszekedésekhez vezetnek kettejük között.
Ami nagyon zavart az egész történet alatt, hogy Persephone mindvégig "fogolyként" hivatkozik magára, Hadesra pedig a börtönőreként. A nőnek féléve van teljesíteni a fogadásuk ráeső részét, ami alatt szabadon járhat-kelhet az Al- és Felvilág között, valamint nagyrészt az Alvilágban is. Hades inkább a saját biztonságának érdekében, mintsem rosszakaratból korlátozza, hogy az Alvilág mely területeit járhatja be Persephone, amit természetesen, vele nem oszt meg és a veszélyekre sem hívja fel a figyelmét. Az istennő közben megismerkedik az Alvilág lelkeivel is és nem várt barátságokat köt mind velük, mind az Alvilág kisebb vagy kevésbé ismert isteneivel. Egyre jobban megismerni vélni Hades motivációit és gondolkodását, bár az asszisztense, Minthe állandóan kettejük és bimbódzó kapcsolatuk közé áll. Mindenesetre Persephone körülményei egyáltalán nem olyanok, amit kemény szavai után várnánk.
Emellett, bár egy oknyomozó újságíróról beszélünk, nem láthatunk sok nyomozást, s mind a magánéletében, mind a munkásságában nagyon gyorsan vonja le Persephone a rossz következtetéseket és csak azt hajlandó észrevenni, ami alátámasztja a várakozásait. Utólag aztán rengeteg megbánás, rádöbbenés és hitetlenkedés után, valamint kellemetlen bocsánatkérések közepette rá kell ébrednie, hogy nem mindenki az, aminek elsőre látszódik, s Hades sem olyan kegyetlen, számító és hidegvérű, amilyennek a Felvilág látja őt. Az Alvilág egy színes, élettel, vidámsággal és barátsággal teli hely, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemelt. Ha ez végtelen szenvedés, az életük alatt elkövetett tetteikért, akkor azt, de akik bűntelenül éltek, mind elnyerhetik a megbocsátást és az újrakezdés lehetőségét. Az is viszonylag hamar nyilvánvalóvá válik, hogy bár Hades az Alvilág istene, a Sors istennőinek az akaratát még Ő sem hagyhatja figyelmen kívül és a velük - a halandókért - kötött alkuk ára mind a testén hagyták a nyomát. Persephone lassan rádöbben, hogy Hades alkui sem feltétlenül teljesíthetetlenek, hanem lehetőség és (kegyetlen) kiút függőségekből, kilátástalan helyzetekből, egy újrakezdés, amivel ha élnek a halandók, teljes potenciáljukat elérhetik. De mivel egy több ezer éves istenről beszélünk, az egyik leghatalmasabbról az Olympos lakói közül, talán elnézhetjük neki, hogy nem a legemberségesebb módon közelíti meg az emberek megsegítését, s próbái bár hatékonyak, nem lehet őket egyszerűen teljesíteni. Viszont Hades hajlandó a változásra, s hogy meghallja Persephone velős, bár elhamarkodott bírálatát, így hajlandó egy olyan komplexum megtervezésére is, ami ingyen és bérmentve segít a halandóknak.
Az első kötet összességében tetszett, de azért nem ragadott magával annyira, mint vártam volna. A karakterek felületesek voltak, inkább a vágyaik és ösztöneik, nem pedig a józan eszük irányította őket. A görög mitológiához lazán kapcsolódik, felbukkannak azért ismerős szereplők, hősök, de nem feltétlenül olyan fényben, ami a mítoszokban megismerhettünk. A világépítés nekem nagyon elnagyolt és korlátolt volt, s az, hogy az istenek színrelépését és az azt követő káoszt nagyjából kettő oldalban intézte el az írónő kissé elsietettnek éreztem. Ami viszont itt is visszatérő triggerem volt úgymond, s ami a young adult regényekben sajnos nagyon gyakran visszatérő elem (klisé), ami rengeteg felesleges, elnyújtott, kellemetlen hisztihez (sajnálom, nincsen rá jobb kifejezésem) és erőfitogtatáshoz vezet, az a kommunikáció teljes hiánya. Egy kapcsolat, ismeretség elején még meg tudom érteni, normálisnak is tartom, hiszen nem zúdítjuk rá a teljes életünket azonnal valakire, akit csak most ismertünk meg. De az olyan jelenetek, mint amikor egy fénykép alapján vonunk le egy számunkra éppen kapóra jövő következtetést, amikor mindenki pontosan tudja, hogy a sajtó hogyan viszonyul a pletykákhoz és egy újságírónak meg különösen tudnia kellene, azzal már nem tudok mit kezdeni. A könyvben megjelenő problémák legalább fele könnyen elkerülhető vagy éppen megoldható lett volna, hogyha a két isten kommunikál. Ha beszélgetnek egymással. De két, nagyon is magára utalt, s egész addigi életében magányos karakterről beszélünk, akik nincsenek hozzászokva ahhoz a sebezhetőséghez és a másik feletti hatalomhoz, ami ezzel a nyíltsággal jár. De egy kapcsolat, egy szerelem erről is szól: megosztjuk a másikkal azt, amivel a legjobban tudnak megsebezni minket és reméljük, hogy ezt nem fogják megtenni, mert szeretjük és bízunk benne. Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben ezeket a problémákat át tudja-e hidalni Hades és Persphone és képesek-e létrehozni egy erős alapokon nyugvó kapcsolatot.
A kötet zárlatában aztán szembesülünk az istenek erejének titkával, eredetével is: a halandók imádata. Persphone, a világtól elzárva, egyedül nőtt fel, csak nárcisztikus anyja nyújtott neki hálátlan és egyoldalú társaságot. S mint egy olyan isten, akinek a létezéséről senki sem tudott, ereje sem nyilvánulhatott addig meg, amíg nem talál magának híveket és Hades pontosan ezt adta meg neki. Persephone hatalma így szó végre szó szerint kivirágozhatott. Anyja árulása és kapcsolata Hadesszal azonban olyan szakadékot ékel Persephone és az anyja közé, amit nem biztos, hogy le tudnak küzdeni.
Összességében egy kissé kaotikus, sok félreértéssel és túlságosan hamar levont következtetéssel teli könyvről beszélünk, ami az ókori isteneket modern környezetbe helyezte. Egyelőre nem sok istennel vagy kihívással találkoztunk, sorozatindítóként csak néhány kulcskaraktert vezetett be nekünk Clair, s előrevetített néhány potenciális problémát (hitetlenek). Cselekmény és romantika tekintetében egyértelműen nagyobb hangsúly van a két isten kapcsolatán, fűtött erotika és intimitás jellemzi a regényt, ami olykor a történések kárára vált, hirtelen, nagy vonalakban elvarrt szálakkal. Van benne potenciál, ha kicsit tud fejlődni az írásmód és látok egy kicsit több karakterfejlődést, valamint valamivel több világépítést vagy csak a meglévő jobb kihasználását, ahelyett, hogy ugyanazt a három-négy helyszínt váltogatjuk folyamatosan.
Értékelés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése