A Bartimaeus-trilógia második kötete nagyszerűen emelte és tartotta a tétet. Eltelt néhány év, mióta Nathaniel és a dzsinn megmentették a parlament tagjait Lovelace gonosz tervétől. Ez idő alatt Nathaniel nem unatkozott: első mestere nyomdokaiba lépve a belső elhárítás tagja lett, ahol megbízzák azzal a feladattal, hogy kutassa fel a közemberek alkotta ellenállás tagjait, akik egyre több borsot törnek a varázslók orra alá. Mágikus tárgyakat lopnak, varázslók házába törnek be és a kormány politikáját kérdőjelezik meg, kormányellenes jelszavakat festve olyan helyekre, ahol azt minél többen láthatják. És ha mindez nem lenne elég, egy új fenyegetés is felüti a fejét. Egy rejtélyes lény kezd pusztítani az utcákon, ellenállva minden mágiának, így a mágusok képtelenek harcolni ellene. Bár Nathaniel megegyezett a dzsinn-nel, hogy többet nem idézi meg, kénytelen megint hozzá fordulni, hogy segítsen neki felgöngyölíteni az ügyeket, mielőtt a minisztérium elvesz tőle mindent, amiért annyit küzdött.
Bartimaeus természetesen nincs elragadtatva az ötlettől, hogy megint Nathaniellel kell dolgoznia, de nincs sok választása a megidézés jelentette bilincsek miatt. Szokásos szarkasztikus stílusában tör borsot a fiú orra alá, de tudása és tapasztalata megintcsak elengedhetetlennek bizonyul. Hamar beazonosítja a rejtélyes szörnyeteget, ami rettegésben tartja az utcákat, de az ennyire régi és elfeledett tudás szülötte, hogy senki nem bízik meg a következtetéseiben. Kutatásuk eredményeit nem tudják megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani, ráadásul túl sok figyelmet keltett az ellenséges területen és még egy megbízható kém életébe is került. Ha mindez nem lenne elég, a dzsinn-nek még arra is van ideje, hogy Nathaniel megváltozott viselkedése miatt aggódjon. Attól tart, hogy a fiatal varázsló kezd olyanná válni, mint az összes többi: önző és hataloméhes, aki nem hajlandó foglalkozni semmivel és senkivel, csak a maga igényeivel és érdekeivel. Minden trükköt és lelki nyomást bevet, hogy visszaterelje Nathanielt egy jószívűbb, empátiával teli útra. Emellett nagyon aggódik a fiú megkérdőjelezhető divatérzéke iránt is, és mivel egy brilliáns és sokrétű tudással rendelkező dzsinnről beszélünk, öltözködési tippekkel látja őt el.
– Szigorúan titkos. Elszabadult egy őrült démon. El kell pusztítani.
– Hát nem az lesz az egyetlen őrült, ha kizavarjátok ezt a társaságot az utcára – csaptam a nyelvemmel bal felé. – Nézd meg azt a végén. Zsámolynak öltözött. Bizarr… valahogy mégis bírom.
– Az nem dzsinn, valóban zsámoly. Azt a pentagramot nem használjuk.
Nathaniel nincs teljesen elragadtatva a dzsinn viselkedésétől, de valahol hiányzott neki. Azt hiszem, azért ragaszkodott annyira Bartimaeus megidézéséhez, a veszélyek ellenére is, amit ez jelent. Amikor az Ő nézőpontjából követjük az eseményeket, rá kell jönnünk, hogy a viselkedése egyben védekezés is. Így kerüli el, hogy célponttá váljon a parlament kegyetlen és sokszor életveszélyes játszmái közepette. Ráadásul többszörösen is célpont: az egyik legfiatalabb varázsló, aki a parlamentbe került és egyből az egyik legnagyobb ügyet kapja meg: felkutatni az ellenállást. Ötletei is stratégiája egy olyan, felsőbbrendű érzésből és álláspontból fakadnak, minden varázslótanoncba belenevelnek. Új mestere pedig csak rátesz egy lapáttal mindarra, amit Arthur Underwood elkezdett. De míg Underwood tisztában volt vele, hogy hatalma alig emeli a közemberek fölé, és a varázslók lenézik, addig új mestere, Jessica Whitwell a hatalommal, tudással és anyagi forrásokkal is rendelkezik, ami nemcsak a közemberek, de a mágusok között is felsőbbrendűvé teszik. Nathaniel elképesztő ütemben tudta gyarapítani a tudását a szárnyai alatt, de kapcsolatuk csupán eddig terjedt. Whitwell nem támogatta vagy irányította Nathanielt semmilyen formában, csak az eredményeket követelte meg, de a szükséges iránymutatást nem adta meg neki. A minisztériumban pedig senki nem lesz csupán a kora miatt türelmesebb vagy figyelmesebb a fiúval. A miniszter kedvenceként - és a tény miatt, hogy tizenkét évesen jobban helytállt Lovelace csapdájában, mint a sokat próbált miniszterek - csak még többre számítanak tőle, és sokkal jobban várják a bukását. Ebben a nagyon is ellenséges környezetben, ahol senkiben sem bízhat meg, nagyon is természetes, hogy egy olyan lényhez fordul, aki többször megmentette az életét, annak ellenére is, hogy könnyedén a vesztét okozhatja.
Ami egy üde csavart jelentett ebben az ármányban és politikában gazdag történetben, az egy régi ismerős "előléptetése" volt. Kitty már az első részben is felbukkant, azon fiatalok tagjaként, akik veleszületett ellenállással rendelkeznek a mágiával és mágiával szemben, vagy éppen átlátnak rajta, megérzik a jelenlétét. Igen, Ő is tagja annak a közemberekből álló csoportnak, akik a támadásokat és lopásokat szervezik meg a mágusok ellen. A karakter és a háttértörténet is rengeteget árnyal a sorozaton. Egy olyan világ tagjait, ahol nincs mágia, nem repkednek dzsinnek a háztetők között és nem szállítanak koboldok üzeneteket, egy varázslattal és varázslatos teremtményekkel teli világ könnyen elvakíthat minket, elfeledkezve a hozzánk hasonló "közemberekről", akik nem rendelkeznek mágikus képességekkel. Kitty azonban emlékeztet minket arra, amit Bartimaeus is sokszor hangsúlyozott: a nagy hatalom és mágia nem jelent egyet a jó emberekkel.
A mágusok szeretnek visszaélni a hatalmukkal, uralkodni mások felett és kihasználni azokat, akik ki vannak nekik és a jóindulatuknak szolgáltatva. Elfeledkeznek róla, hogy a parlament és a kormány tagjaiként minden ember szolgálata és védelmezése lenne a feladatuk, az egyetlen feladat, amiért odakerültek, ami olyan rengeteg pénzébe kerül a közembereknek. Szisztematikusan úgy építették fel az egész rendszert, hogy a közemberek ne juthassanak elegendő tudáshoz, rálátáshoz arra, amivel valójában foglalkoznak. Minden fontos, a közemberek sorsához is kapcsolódó tisztséget mágusok töltenek be (bírók, rendőrök), a könyvtárak és bizonyos diszciplínák teljesen rejtve maradnak előlük. Az oktatási rendszerük éppen csak a legalapvetőbb dolgokat nyújtja a számukra, nem tudnak tovább tanulni, fejlődni, túl magasra kerülni a ranglétrán. A mágusok úgy vannak vele, hogy még egy gyenge, de ostoba varázsló is jobb, mint egy okos, de mágikus tudással nem rendelkező közember. A legalapvetőbb, adminisztratív feladatokat sem merik paranoiás önteltségükben rábízni a közemberekre, nehogy bármit is megtudjanak a legnagyobb titkukról: valójában nem ők a hatalmasok, hanem azok a lények, amiket megidéznek a másik világból, és amik elvégzik helyettük a piszkos munkát. A közemberek csak azért vannak, hogy elvégezzék az olyan munkákat, amit rájuk mernek bízni: rajztanítás (mert ehhez nem kell annyira belelátni a történelembe és a politikába), bolti eladók, stb. Kitty azon kevesek tagja, akik már az előtt megkérdőjelezik ennek a rendszernek az igazságosságát, mielőtt még valódi ellentétbe kerültek volna a mágusokkal. Amikor aztán egy mágus (Nathaniel főnöke) megtámadja őt és a legjobb barátját egy mondvacsinált indokkal, addigi sértett érzései tömény gyűlöletbe fordulnak át, s mindenre hajlandó, hogy megdöntse a mágusok hatalmát. De olyanoknak is rá kell döbbenniük a közemberek dühének mértékére, akiket nem közvetlenül támadtak meg, vagy nem olyanok fordultak ellenük, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ellenállással.
Ebben a kilátástalannak tűnő küldetésben olyan támogatóra lelnek, aki a maga állítása szerint közel áll a varázslókhoz. Olyan információkkal látja el őket, amihez nem férhetnek hozzá mások, csak akik nagyon közel állnak a varázslókhoz és egy visszautasíthatatlan lehetőséget kínál nekik: olyan varázseszközök és fegyverek megszerzését, ami jelentősen előmozdíthatja az ügyük sikerességét...
A történetvezetés megtartotta az első lendületességét, feszes tempóját. A több szálon futó történetmesélés miatt pedig nem annyira egyértelmű a végső motiváció, a valódi tettes vagy célok. Stroud mesterien ért ahhoz, hogyan terelje el a figyelmünket életre kelő csontvázakkal és hatalmas kincsekkel, tragikus háttértörténetekkel, de annak is ad aztán teret, hogy a szereplőkkel együtt az olvasó is tudjon szusszanni egyet és elgondolkodni azon, mi is történt vagy hogyan lehet mindez lehetséges. Kitty és Bartimaeus hosszabb beszélgetése az egyik nagy kedvencem a regényben, hiszen két olyan csoport kerül így interakcióba, akik egyébként soha nem találkoznak. A varázslók mindent elkövetnek, hogy a közemberek ne találkozzanak, beszéljenek vagy lássák a démonokat. Leginkább azért, hogy ne keltsenek pánikot a változatos megjelenési formájukkal, hihetetlen erejükkel, vagy az étkezési szokásaikkal. De amikor Kitty és kedvenc, elképzelhetetlenül okos dzsinnünk beszélgetnek egymással, akkor két, megkeresedett és a hatalomnak, mások kénye-kedvének kiszolgáltatott lényt látunk. Olyanokat, akik belefáradtak abba, hogy az egyetlen lehetőségük az életben az, hogy a varázslókat szolgálják, akik semmibe veszik őket. A démonokat varázsigékkel és büntetésekkel tartják sakkban, míg a közemberek olyan (át)neveléssel, ami miatt meg se kérdőjelezik a kormányuk felsőbbrendűségét, túlkapásait, hanem természetesnek tartják, az árnak, amit a közembernek kell megfizetnie azért, hogy a mindennapi betevője meglegyen. Ismerős felállás?
Szóval a könyv nagyon is tartotta a saját maga emelte szintet és egy olyan, köteteken átívelő összeesküvésről is lehullt a lepel, ami összetartja a trilógiát. Kicsit többet meg tudunk a kormány viselt dolgairól és hozzáállásáról és láthatjuk, mennyire ki vannak szolgáltatva a miniszterük kénye-kedvének. Egyértelművé válik, hogy a miniszterek számára fontosabb, hogyan festenek egymás és a miniszter szemében, hogy felhalmozzák maguk körül a hatalom és státusz szimbólumait, mint az ország és összes lakója javának a szolgálata. Ifjúsági regények között egy nagyon is érett, rendszerkritikus hangvétele van. Ez teszi szerintem igazán élvezhető a nagyobb gyerekeknek és nagyobbra már nem növő felnőtteknek, mindenki talál benne olyan utalást, poént, jelenetet, amivel tud azonosulni, vagy ami túlságosan is ismerős számára. Fantasztikus volt visszatérni ebbe a világba és hamarosan a lezárásról is következik az ajánló.
Értékelés: 5.
A könyv elérhető a kiadó honlapjáról: A gólem szeme
Megjegyzések
Megjegyzés küldése