A sorozat harmadik részével nagyon megszenvedtem. Nem emlékszem, mikor olvastam utoljára ennyi ideig egy könyvet. Nem ragadott magával a történet, a karakterek és emiatt nagyon nehezen is vettem rá magam a folytatásra, miután letettem a könyvet. A korábbi két rész hibái itt is megmaradnak, ami most már nem egyszerűen zavaró volt, hanem egyenesen irritált. Arról már ne is beszéljünk, hogy az erotika olyan mértékben jelen volt, ami már szintén nevetséges volt a számomra, hiszen nem a Kámaszutrát olvastam, hanem egy fantasyt. Igen, romantikus fantasy, de számomra itt már nagyon, nagyon túlzó volt az a rengeteg szexjelenet, ami szó szerint 5-10 oldalanként jelen volt a könyvben. És ismét hangsúlyoznám, hogy nem magának az erotikának a jelenléte zavart, hiszen a blogon is látszódhat, hogy nem vetem meg én sem a romantasy könyveket, hanem egyszerűen az a mennyiség, ami itt szerepel. És sajnos még mindig nincs vége a történetnek, a negyedik rész tavaly jelent meg külföldön, itthon előjegyezhető, de egyelőre nincs tervezett megjelenési dátum, ahogy a kapcsolódó, Hades-saga megjelenésével kapcsolatban sem találtam még híreket. Mindesetre addig biztos nem tervezem folytatni a sorozatot, amíg magyarul meg nem jelenik, hátha akkor legalább egy fokkal gyorsabban tudok majd vele haladni.
De mielőtt rátérnék a spoileres (bár nem sok minden történt) kibeszélésre, beszéljünk még egy kicsit a BookTokról és annak hatásairól. Korábban már írtam róla valamennyit, akkor inkább azokra a könyvekre koncentrálva, amik nem kapnak (szerintem) elég figyelmet és elismerést annak ellenére sem, mennyire üdítően egyedi pontot jelentenek a folyamatosan megjelenő fantasztikus regények között. St. Clair sorozata az, amelyik kezdetben sok figyelmet kapott, első külföldi megjelenésekor, amikor a BookTok még a szárnyait bontogatta és gyakran előkerül, amikor a "forróbb" könyveket szokták rangsorolni, tehát még nem veszett ki teljesen a köztudatból. Mégis úgy érzem, indokolatlanul és nem megérdemelten szokták dicsérni. A történet és írásmód kezdetleges, nem kidolgozott, ami egy első kötetes szerzőnél nem feltétlenül szokott zavarni és nem is igazán szoktam a szemükre vetni (Sarah J. Maasnál sem az Üvegtrón a kedvencem, de nála a sorozat tudott fejlődni, és egy nagyon kidolgozott, sok mindenre kiterjedő világot és történetet kapunk a végére. St. Clairnél nem ezt éreztem, hanem azt, hogy az (olykor megbotránkoztató) erotika megírására nagyobb hangsúlyt fektet, mint a saját karaktereire, főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy A galádság érintése már a negyedik könyve volt. A BookTok mégis felkapta, hozzájárult a korai népszerűségéhez, ami közvetve a hazai megjelenést is eredményezte, hiszen itthon csak olyan könyveket adnak ki, amiknek már van egy bizonyos népszerűsége, s ami itthon is nyereséges lehet. De aztán szép lassan elhalt a BookTokon és Booktagramon ez a lelkesedés, és a Hades-saga már nem is nagyon kapott figyelmet, én is csak véletlenül láttam, hogy a szerzőnek van egy ilyen sorozata is. Viszont érdekesnek találom, hogy kritikusabb hangvételű videókat és bejegyzéseket, megjegyzéseket nem találtam róla. Ahogy más könyvekről se nagyon szoktak megjelenni ilyenek, még akkor se, ha egy nagyon megosztó sorozatról van szó (mint a Zodiac Academy). Talán ebben látom a BookTok és Booktagram legnagyobb hibáját, hogy nagylelkűen dicsér és karol fel műveket, de nem kritizál. Már kezdenek megjelenni az olyan videók, amikben megneveznek olyan könyveket vagy sorozatokat, amiket nem fognak folytatni, de mindenhol indoklás nélkül.
Visszatérve a könyvre, miután Hades és Persephone eljegyezték egymást, az istennő anyja, Demeter bosszút esküszik azok ellen, akikkel Persephone a legtöbbet foglalkozik: az elesett és védtelen halandók ellen. Demeter olyan kegyetlen hidegre és fagyra kárhoztatja őket, ami nemcsak a mindennapjaikat nehezíti meg, de nagyon hamar az élelem és a túlélés is kérdésessé válik. A többi isten nem hajlandó cselekvésre, nehogy háború törjön ki a Dmeter mellett és a vele szemben állók között. Persephone is csak a háttérből figyel, aggódva a nyilvánosság véleménye miatt. Semmilyen módon nem próbál meg segíteni a halandóknak, sem étel- vagy ruhaosztással, adományokkal, hogy legalább a munka miatt és így a megélhetésük miatt ne kelljen annyira aggódni, csak veszekszik a többi istennel, hogy ők nem tesznek semmit az emberekért és élik tovább mindennapjaikat. Végig képmutatónak éreztem őt, hogy jaj, mennyire sajnálom a halandókat, mennyire kegyetlen Demeter és milyen nemtörődöm a többi isten, de Persephone se tett semmit az emberekért néhány, "tényfeltáró" cikken kívül. Bár, ha jobban belegondolok, szerintem most egyetlen cikk sem jelent meg a blogján, bocsánat, hírlapjánál, csak mindenki más munkáját figyelte és ítélte el, abban a napi nagyjából másfél órában, amikor nem kávézott, vagy ebédelt a többiekkel, vagy nem Hadesszal hódolt egyéb tevékenységeiknek. Ha rendes munkahelye lenne, nem olyasvalami, amihez mindent Hades finanszíroz neki, nem is tudom, hogyan tudna megélni. De lényeg a lényeg, az emberek szenvednek, az istenek nem tesznek semmit, csak az éves játékok megrendezése foglalja el őket, valamint az a földalatti csoport, ami isteneket támad meg, valószínűleg egy másik isten segítségével. Mikor Aphrodite békeszerető húgát, Harmoniát is megtámadják és életveszélyesen megsebesítenek, a szerelem istennője Persephonét kéri fel a támadók felkutatására, ami Hadesnak természetesen nem tetszik, de azért enged kedvesének. A tavasz istennője próbálja felkutatni az Ellenállás harcosait, kideríteni indítékaikat és további célpontjaikat, több-kevesebb sikerrel.
Hamar kiderül, hogy olyan istenek és félistenek is beszerveződtek az ellenállásba, akiket addig elhanyagoltak, vagy nem vettek figyelembe, és akik meg akarják dönteni az addig ismert és fennállt rendszert, hogy egy teljesen újat hozzanak létre helyette. Itt felmerül akkor a kérdés, miért támadnak meg olyan kisebb istenségeket, akik nem tartoznak az Olymposhoz, ahelyett, hogy beszerveznék őket, de ebben nem megyünk bele. Ahogy abba se, hogy az istenek szarvának levágása mennyire befolyásolja a varázserejüket. Persephone pedig mindenképp harcolni szeretne, de a varázsereje vagy csak a harc gyakorlásába közel sem fektet annyi energiát, mint a kávézásokba. Azért sikerül megtalálnia az ellenállás vezetőjét, aki azonban kijátssza őt és Hadest, ami miatt a könyv a titánok kiszabadulásával zárul.
Nem viccelek, ez volt a harmadik rész nagy cselekménye. Ez, és hogy Persephone "nagy barinője", akivel együtt hagyták ott az Athéni Hírmondót, a tavasz istennőjének nyomására belekeveredik az ellenállás ügyeibe (hiszen ki lehetne jobb beépített ügynök, mint egy fiatal, halandó lány). Helennek annyira megtetszik az ellenállás képviselte ügy, hogy inkább visszatér a Hírmondóhoz (ahova természetesen azonnal visszaveszik) és az isteneket becsmérlő cikkek írásába kezd. Ezekben főleg azt nehezményezi, hogy az istenek önkényuralmuk közben nem foglalkoznak a halandókkal és hogy nem tesznek semmit a hóvihar és kegyetlen időjárással szemben. Hogy mennyire visszaélnek az istenek a halandók imádatával, de nélkülük sehol nem lennének. Eddig csupa olyan pont, amik miatt Persephone is felszólalt, amik miatt újságíró lett, mégis halálosan megsértődik, amikor mindezt egy halandó veti a szemére. Az egyetlen dolog, amiben nem értenek egyet, hogy az istenek le kell cserélni és új hatalomra van szükség. Ja, meg kiderült, hogy Demeter az, aki tippekkel és fegyverekkel látja el a lázadókat, de más tényleg nem nagyon történt.
Hades és Persephone kapcsolata továbbra is olyan se veled-se nélküled nekem, még mindig nem kommunikálnak, sokat veszekednek és nem bíznak meg egymásban, de azért összeházasodnak. Kb. fél év ismeretség után, mert annyira sietniük kell, hiszen nem áll előttük az egész örökkévalóság. A szex továbbra is egyszerre fegyver, amit használhatnak egymás ellen, és az egyetlen kommunikációs eszközük. Ebbe is belerondít azonban Pirythous, aki az előző részben elrabolta és majdnem megerőszakolta a tavasz istennőjét. Persze meg se próbálta rendesen feldolgozni a traumát, és amikor egy intim illantukat tönkreteszi az emlék, akkor is az a megoldás, hogy még több szexen és lekötözésen keresztül néz szembe az emlékkel. Betegesnek találom, hogy minden traumára, halál közeli élményre és vitára az elsődleges reakciójuk a szex, és valódi romantikát, szeretetet nem látok vagy találok a viselkedésükben.
Összességében értékelhetetlennek találom a könyvet. Az, ahogy a kötetek végén mindig kifejti St. Clair mennyi különböző mítoszt "dolgozott fel" számomra egyszerre nevetséges és tűnik kissé önteltnek, mert azzal, hogy megemlít valaki egy félmondatban vagy valakinek hasonlít a neve egy mitologikus alakéra, még nem lesz feldolgozott az adott mítosz. Helen például Szép Helénének felel meg, de semmi közös pont nincs a történetükben a nevükön kívül.
A kötet elérhető a kiadó honlapján: A galádság érintése
Megjegyzések
Megjegyzés küldése