V. E. Schwab: Gallant - Kritika

Bár Victoria Schwab igen termékeny szerző, idáig valahogy elkerülték a könyvei a radaromat, s nem is nagyon hallottam az íróról. Teljesen véletlenül akadt a kezembe a Gallant, s egyből felkeltette a kíváncsiságomat a különleges borító, valamint az illusztrációk, amikor belelapoztam a könyvbe. Igen, általában pont a tartalom az, amit utoljára szoktam megnézni, ha minden más felkeltette az érdeklődésemet, ami elsőre felszínesnek tűnhet, de valójában a legritkább esetben teszem vissza a könyvet azért, mert nem tetszik a borító. Mindenesetre szembe jött velem a könyv, valami megragadott benne, és nem tudtam otthagyni. Szerencsére nem bántam meg, a könyvet együltőhelyemben, egy délután alatt olvastam el, lehetetlen volt letenni. Spoileres kibeszélő következik.

A történet szerint Olivia Prior egész életében egy leányotthonban nevelkedett, nem ismerte és nem is emlékszik a szüleire, egyetlen emléke egy napló, ami az anyjától maradt rá, és az Ő, sokszor felkavaró és zavaros feljegyzéseit tartalmazza, néhány rajzzal kiegészítve. Olivia néma, jelbeszéddel kommunikál, ami nagyon frusztrálja, mert semmilyen orvosi magyarázata nincsen. Részben emiatt is közösítik ki, viszont ennek köszönhetően megtanul néhány fontos dolgot: figyelni és észrevétlennek maradni. Egy nap aztán végre pozitív fordulatot vesz az élete, amikor egy sosem ismert nagybácsi felkeresi és otthont ajánl neki elszigetelt birtokán, Gallantban. Itt aztán rejtélyek sora várja a fiatal Oliviát és az semmi könnyíti meg a dolgát, hogy ide is követték ők a ghúlok, ezek a halott emberek után itt maradt árnyékok, amik bár nem árthatnak senkinek fizikailag, váratlan felbukkanásukkal könnyen megijeszthetik bárkit. Gallantban nemcsak újabb ghúlok, hanem egyetlen életben maradt rokona is várja, az unokatestvére, Matthew. A fiú nincs túlságosan elragadtatva Olivia váratlan felbukkanásától, akit állítólag az apja hívott meg magukhoz. Az apja, aki akkor már régen halott volt.

Tehát nagyon hamar nagyon sok rejtéllyel szembesülünk és a birtokot karbantartó Hannah és Edgar is furcsán viselkednek: félnek a sötétség beálltától, a kertben folyamatosan felbukkanó indáktól és a kert végében emelt, töredező kertfaltól. Folyamatos feszültség lebeg a levegőben, akár a por, ami ellen Hannah folyamatosan küzd. Matthew folyamatosan távozásra akarja bírni Oliviát, következetesen nem véve tudomást a lány kommunikációs kísérleteiről. Hannah is titkolózik előle, különösen a nagybátyja halálával kapcsolatban és hogy fiatal kora ellenére miért ilyen megkeseredett Matthew. Úgy tűnik, Edgar az egyetlen, aki beavatná a titkokba. De Olivia végre talál egy újabb kapcsolódási pontot az anyjához, a nő régi szobájában szállásolják el és egy másik naplóját is megtalálja, amit akkor írt, mielőtt elszökött volna Gallantból. Bár nem érti, mi történik körülötte és a ghúlok is mintha túlságosan nagy érdeklődést mutatnának iránta, Olivia egyre otthonosabban érzi itt magát, nem hajlandó a távozásra, sőt, mindent megtesz, hogy felderítse a birtok titkait. Anyja naplóját olvasva egy nap megjelenik mellette az anyja ghúlja, és a segítségével megérti végre, hogy a naplóban az írott bejegyzések az anyjától származnak, míg a rajzokat az apja készítette - aki a rejtélyes fal túloldaláról származott, inkább árnyék, mint ember lény.

Itt kezdenek igazán beindulni az események (bár a cselekmény eddig sem volt lassú) és Olivia először megy a fal túloldalára. Itt pedig megtalálja Gallant árnyékmását, amit egy nem evilági lény ural, akit csak a ház uraként emlegetnek. Olivia pedig először tapasztalja meg, milyen, amikor meghallják, amit mondani szeretne: bár továbbra sem tud megszólalni, gondolatait meghallják az árnyék-Gallant ghúljai és a segítségére sietnek. Rövid kiruccanás után aztán Matthew végre felfedi előtte az igazságot: senki sem tudja hogyan, de az árnyékvilág egyszer csak megjelent, megteremtve Gallantot is. A Priorok pedig valamiért ösztönösen vonzódnak ehhez a helyhez és csak ők állnak a ház ura és a valóvilág között, az egyetlen, akik a vérükkel bezárva tarthatják a kaput, hogy megakadályozzák az árnyékok áttörését ebbe a világba. Olivia és Matthew pedig végre együttműködnek, hátha meg tudják menteni Matthew árnyékvilágban ragadt öccsét.

Ha valamihez, a feszültség építéséhez Schwab nagyon ért. Ami az elején egy könnyed, bár sötét hangvételű történetnek indul, hamar egy rejtélyekkel, titkokkal és horrorral teli történetté növi ki magát. Az árnyékvilág folyamatos jelenléte és fenyegetése mindenkit pellengérre állít, a ghúlok pedig egyszerre próbálnak segíteni Oliviának és távol tartani őt a valós veszélytől. Mindezek hátterében pedig ott van a fiatal lány szüleinek története és a szerelem, ami úgy tűnt, képes lehet eltörölni a két Gallant minden ellentétét, csak hogy annál tragikusabb véget érjen. A könyv közepén elhelyezett napló, teljes valójában, tudva, hogy az az egyetlen emlék a szüleitől, az egyetlen mód, ahogy beszélgetni tudtak egymással szívszaggató a maga valójában. A rajzok, amik értelmezéséhez nem sok kapaszkodót kapunk azon kívül, hogy egy hang nélküli, árnyékból teremtett, majd lassan saját gondolatokat és érzelmeket teremtő férfihez tartoznak, aki csak így tudott bármit kifejezni a nő felé, akiért mindent kockára tett, majd elveszített. Kiegészítve a lassan eszét vesztő nővel, aki már a saját gondolataiban és álmaiban sem tud megbízni, mert attól tart, a ház ura megfertőzte a gondolatait és a saját lánya ellen akarja őt fordítani. A napló felfedése és az első útja után az árnyékvilágba megkezdődik a versenyfutás az idővel, hátha meg tudják menteni Matthew öccsét. És bár a rejtélyek és titkok többségét a végére felfedik, sok minden nyitottan marad, mégsem hagy maga után hiányérzetet. Kicsit olyan, mintha egy nagyobb történetnek csak egy fejezetét kaptuk volna kézhez: nem látjuk a történet elejét, sem a végét, de annyi betekintést kaptunk, amennyi ehhez a rövid szakaszhoz elegendő.

A karaktereink hasonló kettősek: egyszerre érzem úgy, hogy nagyon sok mindent megtudtunk róluk és mégsem ismerem őket eléggé. Róluk is pontosan annyit tudunk meg, ami a történet megértéséhez, nem többet, nem kevesebbet. Ez különösen igaz Edgarra és Hannah-ra, akik fenntartják a házat és környékét. Szigorúan véve nem is nagyon beszélhetünk jellemfejlődésről, talán csak Olivia esetében, aki határozott, olykor majdhogynem erőszakos természetét a lányiskola falai között viszonylag kordában tartotta, de Gallantban egyre jobban hagyja a felszínre törni. Nem annyira megváltozott a jelleme, mint lekerült róla az a maszk, amit egész életében viselnie kellett a ghúlok és őrültnek nevezett anyja miatt. Gallant lakói, ha nem is látják, de valamennyire tudatában vannak a rengeteg, erőszakos halált halt Prior szellemének, árnyékának, akik haláluk után is Gallant és lakóik védelmére törekednek. Edgar az egyetlen, aki végre jelbeszéddel is képes vele beszélgetni, így nem kényszerül arra a fajta antropomorfizációra, mint a lányiskolában. Nem kell a megalázó módon, nyakában viselt táblára vagy bármi másra, ami éppen kézbe kerül írnia, ha valamit közölni szeretne. És ami fontosabb: az emberek kíváncsiak is a mondanivalójára, rá. Ez egy új érzés a számára, hogy valaki törődjön vele, nem csak abban az értelemben, hogy megneveljék, hanem az érzéseire és a történetére is. Itt nem csak arc a sok közül, aki a némasága miatt a háttérbe szorul és könnyen elfelejtkeznek róla. Schwab mesterien ragadja meg ennek a fajta közösségen kívüli, a sehova-sem-tartozásnak az érzését, és a feszültséget, haragot és szomorúságot, amit ez okoz.

A világ és a mágia is egyedi. Ott vannak a ghúlok, amik talán a szellemekhez állnak a legközelebb, s úgy tűnik, csak Olivia látja őket, Ő is valószínűleg származása miatt. A mágia másik megnyilvánulása magának az árnyékvilágnak a létezése és annak átszivárgása a valóságba a kapu környékén. Nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy az árnyékvilág esetében valóban a "mágia" a megfelelő kifejezés, vagy inkább különböző síkok, világok összemosásáról beszélhetünk. De ez a szép ebben a regényben, hogy ennyi minden eldöntését hagyja az olvasóra, s mindenki úgy értelmezheti, ahogy az neki szimpatikusabb. A ghúlok abban a világban erősebbek, itt hozzá tudnak érni és beszélni Oliviával, nem tűnnek el, amikor tudomásul veszi a jelenlétüket. És az is egy érdekes kérdés, hogy minden ghúl ebből az árnyékvilágból származik, vagy csak a Priorok? És hogy ez az árnyékvilág csak Gallantot másolta le, csupán annak az árnyéka, vagy az egész világnak? A fantasy, misztikum, öröklött sors és a krimi igen különleges egyvelegéről beszélhetünk a regény esetében. Ez a fajta műfaji keverés az, amit nagyon szeretek a kortárs fantasykben és ami miatt nem tudom megunni az olvasását, kutatását.

Összességében mindenkinek ajánlani tudom a könyvet, azoknak is, akik nem annyira rajonganak a fantasykért vagy a túlbonyolított mágiarendszerért, világépítésért, esetleg csak ismerkednek még a műfajjal, s nem találták meg, mi áll hozzájuk a legközelebb. Nyelvezetében is egyszerű, és a hangvétel annyira magával ragad, hogy tényleg lehetetlen letenni.

Értékelés: 5*

A könyv elérhető a kiadó honlapjáról: Gallant