Az irodalmi sznobizmusról

Ezt a bejegyzést egy kicsit kötetlenebb (még) rendszertelenebb sorozat kezdetének tervezem, olyan témákról, amik talán nem csak engem foglalkoztatnak, és többnyire olyan alkalmakkor fogok írni róluk, amikor már úgy érzem, már túlcsordulnak a gondolataim, s muszáj valamilyen formában kiadnom magamból. Remélem, ez olyanokat is elér, akik hasonló cipőben járnak, mint én vagy éppen azokat, akik kiváltották ezeket az érzéseket. Előre bocsátom, hogy az itt leírtak, különösen ebben a témában mind olyan közösségi oldalakon, fórumokon, könyves oldalakon vagy éppen személyes tapasztaltakon keresztül szerzett megfigyeléseken alapul, amiket akár az én, akár mások olvasmányaival vagy csak véletlenszerű témákkal kapcsolatban kiváltott vitákon gyűjtöttem. Emiatt mindenkit kérnék, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, mert senkit nem szeretnék támadni, egyszerűen csak leírni és kiadni magamból pár dolgot, amiket egyre gyakrabban tapasztalok.

A kis bevezetés után beszélgessünk kicsit az irodalmi sznobizmusról. Ez így önmagában nem egy olyan jelenség, ami nagyon kutatható volt vagy lenne, beszélt nyelvben és egyetemi berkekben sem hallottam még így hivatkozni arra, amikről most írni szeretnék, de szerintem valamilyen formájában már sok olvasó és nem olvasó is találkozhatott vele. Maga a 'sznob' kifejezés a magyar értelmező szótár szerint egy olyan személyt takar, aki "a szellemi élet kiválóságait utánzó, hozzájuk dörgölődző és kifinomultnak, nagyon műveltnek látszani akaró személy". Ebből kiindulva az irodalmi sznobizmust olyan sznob módon viselkedő személyekre szoktam alkalmazni, akik mindezt könyveken, irodalmi alkotásokon keresztül élik ki, olyanokon keresztül, vagy éppen olyanok kárára, akik nem azért olvasnak, hogy elmondhassák, ismernek minden művet az 1001 könyv, ami el kell olvasnod, mielőtt meghalszból. Zárójelben jegyezném meg, hogy irodalom szakot végzett emberként sem ismerem vagy akár hallottam minden, itt felsorolt szerzőről és alkotásról. De mivel a sznob olvasta ezek egy részét, és a "kedvence" is ezek közül való, úgy gondolja, fel van jogosítva arra, hogy mindenki mást kritizáljon, aki nem ezeket a műveket olvassa, vagy aki ne adj' Isten, nyíltan kijelentse, hogy nem szereti ezeket a nagybetűs Klasszikusokat, mert onnantól kezdve a sznob addigi párbeszédet és egészséges vitát szorgalmazó magatartása megváltozik és kiáll a saját véleménye mellett, mint egyetlen és megmásíthatatlan mellett. Innentől kezdve megszűnik a civilizált párbeszéd minden látszata és még abban az esetben is, ha az átlag olvasó, aki valóban csak beszélgetni szeretett volna az aktuális olvasmányáról, barátságosan és nyitottan állt a dolgokhoz, hirtelen egy olyan sziszifuszi vitában találja magát, amiben bármit mond, azt ellene fordítják, kiforgatják vagy éppen azt a mindennapi nyelvhasználata és nem a mondandója miatt kritizálják. De hogyan is alakul ki ez a sziszifuszi vita?

A legtöbbször olyan helyzetekben láttam kialakulni ezt a fajta vitát, amikor valaki megosztotta, mit olvas vagy fejezett be éppen, és a komment szekcióban elkezdték olyan megjegyzésekkel bombázni, hogy miért éppen ezt olvasta, hogy olvashat valaki ilyen "szennyet" (különösen, ha romantikus fantasy volt az olvasmány), és különben is, miért nem Klasszikust olvas inkább, amik sokkal igényesebben vannak megírva, Irodalmi Értéket képviselnek, valódi érzelmekről és sorsokról szólnak és sokkal, de sokkal több mondanivalójuk van, mint bármelyik "mocskos, szennyes, kezdetlegesen megírt fantasynek", amit csak az átlag olvasó olvasott, vagy amiről beszélni szeretne. Persze az ilyen megjegyzések általában olyanoktól származnak, akik vagy egyáltalán nem olvasnak fantasyt, vagy Tolkien, esetleg Lewis könyvei voltak az utolsók, de erről a részéről kicsit később. Az átlag sznob, aki a fantasy olvasót kritizálja, egyáltalán nem olvas fantasztikus irodalmat, így nem tudja, hogy az milyen mértékben változott, alakult az elmúlt évtizedekben, és milyen változatos alműfajokat hozott létre. És igen, vannak benne erősebben és gyengébben művek, de ez minden korábbi műfajról is elmondható, azokról is, amikből a sznob oly kedves Klasszikusai származnak. Így a sznob általában nincs tisztában azzal, hogy a kortárs fantasyk sok esetben olyan témákat is feldolgoznak, mint a gyerekkori vagy öröklött traumák feldolgozása; létező, de keveset tárgyalt történelmi tragédiák és háborúk, amiket esetleg könnyebb megemészteni fantasztikus keretek között; családon vagy kapcsolaton belüli fizikai és lelki bántalmazás; szexuális kihasználtság vagy erőszak; rabszolgaság kérdése; vallási és etikai kérdések stb. A fantasy mindezeknek egy könnyebben feldolgozható, emészthetőbb és kevésbé traumatikus környezetet és világot tud biztosítani, ahol a karakterek esetleg sárkányokkal harcolva küzdik le a problémáikat, nőnek fel a feladathoz és mutatnak olyan karakterfejlődést, amit a klasszikusokban egy teljesen reális környezetben tettek meg. Nem minden fantasy ilyen, de nem is kell mindnek ilyennek lennie. Vannak olyanok, amik egyszerűen csak szórakoztatnak és az eszképizmusra építenek, egy menedéket, menekülési útvonalat biztosítanak a valóságból, el azoktól a problémáktól, amiket sok Klasszikus is megfogalmaz, kendőzetlenül és minden kegyetlen, embertelen részletével együtt ábrázol, s nem mindenki szeret ezekről olvasni, hogyha amúgy is ebben éli a mindennapjait.

És nem, itt nem a klasszikusokat támadom, vagy kritizálom, mert nekem is sok kedvencem van közölük, és nagyon sok olyan olvasmány van köztük, amiket szerintem mindenkinek érdemes legalább egyszer elolvasnia életében. A megfigyeléseim és a kicsit kritikus hangvétel itt azokra irányul, akik nem tudnak túlnézni a klasszikusokon, nem hajlandóak kilépni a komfortzónájukból és úgy kritizálnak más műfajokat vagy egyes műveket, hogy semmit nem tudnak az adott fantasy alkotásról vagy szerzőről. És itt válik el a sznob a kritikustól vagy az irodalmártól, mert míg előbbi látatlanban kritizál és ítél el, addig utóbbi nem értékel úgy semmit, hogy előtte nem ismerte volna meg (jó esetben, mindenhol vannak kivételek). És a sznob mindig, mindig kéretlenül ajánlja a saját Klasszikus kedvenceit mindenkinek, akinek csak lehet, és számon kéri, kifogásolja és szívére veszi, ha valaki nem ugrik azonnal az adott könyv után. Ezt általában olyan gyakorisággal teszi, hogy már hírhedtté válik a csoportokban, fórumokon, és azon is megsértődik, ha valaki nem is válaszol neki, s nem akar belemenni vele a sziszifuszi vitába, ami egy idő után személyeskedésbe, és a mindennapi nyelvhasználat gúnyolásába megy át, ha a sznob kifogy az érvekből, és már nem tud mibe belekötni. Párbeszédet hirdetve és keresve kezdi a bejegyzéseit vagy hozzászólásait, de előbb-utóbb mindegyik vitává alakul. A legtöbbször azt hangoztatja, hogy csak beszélgetni szeretne a könyvekről, de ha nem azt a választ kapja, amit szeretne, akkor "beragad a lemez" és ugyanazokat a kritizáló megjegyzéseket ismételgeti.

A másik fajta vita, vagy akár sznobizmusnak is nevezhetjük, a fantasyre szokott vonatkozni, és arra a sokat hangoztatott, de valójában nem alátámasztott felvetésre alapoz, hogy Tolkien és Lewis óta senki nem írt "jó" fantasyt. Az ilyen "kritikusoknál" nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ezt a fajta véleményt úgy fogalmazták meg, hogy olvastak minden fantasyt (ez esetben még el is fogadnám az ilyen megjegyzéseket, mert van mire alapozni), vagy csak összemossák a kétezres évek elején elterjedő paranormális regényekkel és a kortárs romantikus fantasyvel, mely utóbbiak sok esetben a romantikus szálakra és kapcsolatokra építenek. Mert utóbbi estben inkább egy alműfaj nem kedveléséről beszélünk, amit szintén el tudok fogadni, viszont azt, hogy ezeket összemossák a teljes fantasy műfajával, és így az egészet degradálják a személyes preferenciáik miatt már kevésbé. És az elmúlt időszakban egyre jobban érezhető és hangosabban nyilvánul meg a romantikus fantasyvel szembeni nemtetszés és ítélkezés, csupán azért, mert sok esetben tartalmaz erotikus elemeket, vagy olyan tabutémákat (is) boncolgat, amiket korábban nem, különösen, hogy sok esetben ezeket női íróktól olvassák. Sokakat érhet meglepetésként, hogy a női szexualitásnak ilyen mélységei és rétegei vannak, s hogy most már sokkal nyíltabban ábrázolják és fogalmazzák meg ezeket. És senki ne áltassa magát, a klasszikusok nagy többsége is a szex körül forgott, csak éppen az akkori társadalmi normáknak megfelelően ábrázolták ezeket, nem annyira részletesen, mint most és sok esetben virágnyelven fogalmazták meg a történéseket és a következményeket, esetleg olyan, a társadalmi ranglétrán "lesüllyedt" nőkhöz kötötték ezeket, akik elrettentő példaként szolgáltak az akkori olvasóknak. 

És hogy hogyan lehet vitázni az ilyen sznobokkal, akikkel előbb-utóbb találkozunk a közösségi médiában és a fórumokon? A legjobb esetben sehogy, mert nem éri meg. Nem nagyon találkoztam még olyan forgatókönyvvel, amiben egy valóban civilizált hangnemben lehetett velük lefolytatni a beszélgetést, és mindenki tudja értelmezni ha meg nem is érteni, de elfogadni, hogy a másiknak nem ugyanaz a véleménye, mint nekünk. Kifejezetten szórakoztatónak találom, amikor egy-egy kiadót is megtámadnak ilyen jellegű kérdésekkel, akik nem alapjaiban változtatták meg a profiljukat, hanem kiegészítették esetleg fantasyvel, vagy mangákkal is, és sorozatban kapnak olyan bírálatokat, hogy "de ez most miért kellett"? Mivel a fantasy most reneszánszát éli, és szinte naponta jelennek meg a hazai és a nemzetközi piacon is újdonságai, így nem nehéz belátni, még laikusként sem, hogy a fantasyben most igenis van pénz, van rá kereslet, és sok rajongója, fogyasztója van, akik segíthetnek fenntartani egy kiadó működését, hogy a már megszokott, esetleg csak egy szűk réteg által olvasott könyvek kiadását is fenn tudják tartani, vagy olyan sorozatokat is befejezzenek, amiknek a nyomtatása nem feltétlenül éri meg a kiadónak, de nem szeretnék cserben hagyni azokat az olvasókat sem, akik végig követték a történetet. Ha mégis belekeveredünk egy ilyen sziszifuszi vitába, ahol kétélű kérdéseket tesznek fel nekünk, és próbálnak minket olyan zsákutcába terelni, ahonnan nincs kiút, akkor a legegyszerűbb letenni a lantot, és tovább állni. 

És szeretném hangsúlyozni, hogy az itt leírtak nem az olyan beszélgetésekre és érdeklődőkre vonatkoznak, akik őszintén teszik fel ezeket, mert valóban szeretnének megismerkedni a műfajjal, tudatosan bővítve a repertoárjukat, vagy adott témák, trópusok, fajok alapján keresnek olvasnivalót. Nem is a "szerettem XY műveket, ezekhez hasonlókat keresek" típusú posztokra, mert ezek mind teljesen rendben vannak szerintem, azt is, ha valaki kísérletezett a műfajjal, de nem találta meg benne azt, amit keresett, ezért inkább más műfajok olvasása mellett döntött. Az itt leírtak azokra, a gyakran sznob magatartással rendelkező egyénekre vonatkoznak, akik nem tudják elfogadni, hogy nem egyezik meg az ízlésünk és a véleményünk, és hogy nem mindenkinek a Klasszikusok a kedvencei, és hogy igenis, Tolkien és Lewis után is születtek jó fantasy regények. Azokra vonatkozott ez a bejegyzés, akik bort isznak, de vizet prédikálnak, s miközben azt hirdetik, hogy az olvasás és a könyvek szeretete mindenkié, megvetik és elítélik azokat, akik nem azt szeretik, amit ők. És azoknak is szól, akik szeretik a fantasy könyveket, szeretnek olyan műveket is elolvasni, amikről nem tudják előre, hogyan fognak rá reagálni, mert előtte még sosem olvastak olyan témában, de bővítenék a látókörüket, ami miatt gúnyolták és megvetették őket, esetleg egyenesen támadták az olvasmányaik miatt. Nem vagytok egyedül, és nem kell szégyellnetek, mit olvastok, akármit is mondanak nektek mások. Ha pedig véletlenül olyasvalaki is olvasta volna ezt, aki sok, itt negatívan megfogalmazott dologban magára ismert volna, akkor csak egy kis türelmet és elfogadást kérnék tőlük. Nem vagyunk egyformák, nem ugyanazt szeretjük, de ez így is van rendjén. Unalmas lenne a világ, ha mindenki csak Balzacot és Stendhalt olvasna, és nem lenne mellettük hely a vámpíroknak és a tündéreknek. Mert érdekes módon, ezek a viták soha nem a fantasztikus világok kedvelőitől indulnak, nem is olyan fiataloktól, akik még nem feltétlenül elég érettek a Klasszikusokban megfogalmazott kérdésekhez, de az olvasás szeretetét más világokban megtalálták. Nem, ezek a viták mindig azoktól indulnak, akik nem értik és nem szeretik ezt a műfajt, de nem is akarnak tájékozódni róla. És ne felejtsük el azt sem, hogy sok klasszikusban van fantasztikus elem, már egészen a Beowulftól kezdve, tehát az emberekben mindig is megvolt ez a fajta igény az ismeretlen, a más, a kitalált felé. A klasszikusoknak pedig már volt pár évtizede, évszázada arra, hogy klasszikusokká váljanak és a kánon részei lehessenek. Adjunk pár évtizedet ezeknek a könyveknek is, és a fejemet teszem rá, hogy lesz pár fantasy, amik bekerültek ebbe az elitnek tartott csarnokba.