Nem voltak nagy várakozásaim ezzel a könyvvel szemben, mert elég hamar sejteni lehetett, hogy a kétezres évek elején annyira népszerű paranormális-romantikus regények hangulatát próbálja majd felidézni egy ifjúsági regény keretein belül. Emiatt nem is nagyon csalódtam benne annyira, mikor ellaposodott a történet, vagy éppen túlságosan is kiszámíthatóvá vált, de kellemesen meglepődtem, hogy voltak olyan olyan részei, amik pedig kifejezetten tetszettek. Lehet, hogy más benyomásom lett volna összességében a könyvről, ha nem dark akadémia könyvként vágok bele az olvasásba, hanem cozy fantasyként.
A történet szerint Este Logano felvételt nyer az ország egyik kísértetjárta egyetemére, ahol már számos korábbi hallgató vesztette az életét, megmagyarázhatatlan körülmények között, nem beszélve a rejtélyes és ijesztő könyvtárról, ahol senki sem tartózkodik szívesen sötétedés után. Este emellett abban is reménykedik, hogy többet kideríthet elhunyt édesapja korábbi életéről, és hogy miért hagyta ott annyira hirtelen az egyetemet. De aztán Este, aki csak szerette volna meghúzni magát és tanulmányainak, valamint az édesapja utáni kutatásnak szentelni magát, de már az első napon bajba keveredik, amikor Mateo a lányra keni egy nagyon ritka, és pótolhatatlan könyv ellopását. Ha mindez nem lenne elég, a fiú szőrén-szálán eltűnt, és mintha senki nem tudna a létezéséről. És minden alkalommal, amikor Este megpillantja, a fiú rejtélyes módon köddé válik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban mégis felbukkanjon. Este kénytelen szembenézni a valósággal, és elfogadni, hogy Mateo egy szellem, aki a könyvtár titkos járataiban és rejtett szobáiban kísért. Este szövetséget köt vele, segítik egymást kutatásaikban, miközben a lány mindent megtesz, nehogy elbocsássák az iskolából.
A cselekmény igen gyors tempójú, nem vesztegeti az időt semmire, ami azzal is jár, hogy nagyon sok minden kidolgozatlanul és megmagyarázatlanul marad. És miközben ennyire gyorsan történnek az események, könnyű volt elveszni a részletekbe, vagy éppenséggel elsiklani bizonyos dolgok felett, ami később fontos lett volna, emiatt néha vissza kellett lapoznom, hogy mi is történt pontosan. A fő konfliktusok forrásai az Árnyak (Fades) voltak, akik hamar Este és Mateo nyomába erednek, folyamatosan akadályozva őket a nyomozásban és az életükre törve, amikor a legkevésbé számítanak rá. Viszont a gyors cselekmény vezetés miatt őket sem ismerjük meg túl részletesen, nekem nem volt teljesen tiszta a származásuk, történetük és a motivációik sem, azon az elnagyolt, és kissé klisés célon kívül, hogy a vezetőjük halhatatlanná válhasson a segítségükkel. Úgy érzem, elég sok potenciál volt a történetben ahhoz, hogy egy kis átdolgozással, és egy kicsit áttekinthetőbb, jobban megfogalmazott célokkal egy igazán élvezetes young adult regény legyen belőle. Számos olyan eleme volt a történetnek, amiket bár belevett Moore és a bevezetésükkor elég nagy hangsúlyt fektetett rá, később annyira a háttérbe szorultak, hogy szinte el is lehet róla feledkezni, de azért kényelmes kiutat kínál, ha nem tudja mással előre lendíteni a cselekményt. Ahhoz viszont, hogy valóban dark academia regénynek nevezhessük, rengeteg átdolgozásra lenne szükség, mert ez az alműfaj vagy stílus, ha úgy tetszik, nem merül ki annyiban, hogy iskolai egyenruhában vannak a karakterek és egy régi, szellemjárta, gótikus stílusban épült könyvtár is nagy szerepet kap benne. Ahhor Moore-nál hiányoztak még az olyan, tipikusan dark academia regényekre jellemző kétes, se nem jó, se nem rossz magatartás, amit csak morally greyként szoktak jellemezni, a néha excentrikus, felsőbbrendű magatartás, akár a főszereplőknél, akár a mellékszereplők felfedett titkaival kapcsolatban.
When you love someone, it's like building a library and filling the shelves. It doesn't matter hoow many years it's been since Austen wrote Emma or Fitzgerald wrote This Side of Paradise. We can still pull them from the bookcases and dive back into the words, the same as the day they were written. All the years and memories are still right there, catalouged inside us.
A karakterekkel sem teljesen voltam kibékülve, Este a tipikus, félénk, mindenkit három lépésre elkerülő könyvmolyunk, valódi gyökerek és emberi kapcsolatok nélkül, így a barátokkal körülvett és bizakodó karakterfejlődése elég erőltetettnek és túlzottnak tűnt. Ettől függetlenül egy erős karakter, határozott véleménnyel, amiben azonban kicsit túlságosan is könnyű őt megingatni. Gyakran éreztem úgy, hogy bár szándékosan távol tart magától mindenkit, vágyódik az emberi kapcsolatok után, viszont ezeket tudatosan és nagyon hamar elvágja, hogy aztán lubickoljon a magányban és reménytelenségben. Tipikusan az az embertípus, aki magától nem hajlandó közeledni senki felé, de ha valaki elég kitartó ahhoz, hogy hajlandó legyen áttörni a maga körül épített falakon, akkor egy nagy hűséges és jó barátra lelhetnek benne. Viszont nagyon túlzó volt a kezdeti ágállása a szobatársa és a lány klubjával szemben, hogy aztán hirtelen állandóan egy szellemekkel barátkozó lánnyá váljon. Felületes és sok esetben váratlan is volt a jellemfejlődése, valódi kiváltó okok nélkül.
Mateo is egy elég klisés, nem túl kidolgozott karakter volt, akinek a személyisége nagyobb részt abból állt, hogy mennyire jól néz ki, és milyen cuki a haja, esetleg, hogy mennyire pimasz. Nem volt valódi mélysége, karakterjegyei vagy érdeklődési köre. Az őt körüllengő titokzatosság is legalább annyira túlzó volt, mint Este bizalmatlansága, ami inkább hátráltatta, mint előrevitte a cselekményt. Nála a nagy karakterfejlődés az volt, szintén igencsak klisés módon, hogy valójában csak plüssmackó, aki szeretetre vágyik. Olyan érzésem volt, hogy a megalkotására csak arra törekedett Moore, hogy minél több, "elvárt" vagy népszerű tulajdonságot kipipálhasson rajta keresztül, nem azért, hogy egy valóban életszerű, vagy tényleges személyiséggel rendelkező férfi főszereplője legyen, hanem valaki, akiért lehet rajongani.
A mellékszereplőkkel hasonló problémáim voltak, rengetegen voltak, de valójában szinte semmilyen szerepet nem játszottak a cselekmény előre mozdításában, és csak akkor bukkantak fel, amikor éppen kézenfekvőnek tűnt a "használatuk". De ha már ennyi karaktert felvonultat valaki, akkor szerintem nem ártana őket valóban belevenni a történetbe, nemcsak díszletként használni, vagy mint Mateo esetében, hogy kipipálhasson minden népszerű karaktertípust, ami csak megjelent a népszerű fantasy regényekben. Amilyen elnagyoltan ábrázolta a mellékszereplőket, valószínűleg az összeset összegyúrva kijött volna belőle egy fél személyiség. Ami viszont egy kicsit felfelé billentette az értékelésemet, az a könyvtár. A hatalmas, kísértetjárta, tudással és rejtélyekkel teli könyvtár, ami akár egy harmadik főszereplőnek is tekinthető a könyvben, annyira sok szerepet kapott, és annyi minden történt ott. Rejtett zegzugai és a restaurátor műhely mind olyan helyszínek voltak, amik csak úgy vonzzák az embert, hogy maga is elvesszen a polcok között, vagy beüljön az egyik kandalló elé és olvasgasson egész hétvégén.
Összességében nagyjából annyit hozott a történet, amennyit vártam tőle, de kellően gyors és lendületes volt az írásmód ahhoz, hogy jól lehessen vele haladni, és kilendítsen egy másik könyv miatti másnaposságomból és tovább tudjak lendülni a többi várólistás könyvem olvasására. Viszont kicsit sajnálom is, mert van benne potenciál, és remélem, Moore írásmódja fejlődik majd egy kicsit és esetleg később visszatér még ehhez a könyvhöz is, hogy finomítson rajta egy kicsit és elvarrja azokat a szabadon hagyott szálakat.
Értékelés: 3/5
A könyv elérhető a kiadó honlapjáról: The Library of Shadows
Könyvadatlap:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése